Oliver Bearman az USA Nagydíj után élesen kritizálta Yuki Tsunodát, aki szerinte elkeseredett manőverek sorát hajtja végre a versenypályákon, a legutóbbinak pedig austini csatájuk során ő lett az áldozata.
Az USA Nagydíj végérvényesen bizonyította, Max Verstappen képes öles léptekkel ledolgozni a ponthátrányát a bajnokságban, ha a McLaren nem áll a helyzet magaslatán. A csapat azonban még nem áll készen arra, hogy beálljon valamelyik versenyzője mögé a holland legyőzése érdekében.
A rajt zűrzavara és a későbbi, Charles Leclerc elleni előzése mindenképpen olyan pillanatok voltak az USA Nagydíj sprintversenyén, amelyeket érdemes visszanézni Lewis Hamilton fedélzeti kamerájából.
Max Verstappen austini egyeduralma folytatódott a vasárnapi verseny időmérőjén is, ahol úgy is övé lett a rajtelsőség, hogy a végjátékban elszámolták magukat csapatával. A sprinten összetört McLarenek egyikét Lando Norris behozta a második helyre, Oscar Piastri viszont csak hatodik lett.
Az élmezőnyben történt rajtbaleset természetesen magára vonta a figyelmet az USA Nagydíj sprintversenyén, de Yuki Tsunoda nézőpontjából még zűrzavarosabbnak tűntek az 1-es kanyar viszonyai.
Az USA Nagydíj sprintversenyének rajtbalesetében Oscar Piastri tehetetlenül nekiütközött Lando Norris autójának, ami mindkét McLaren kiesését okozta. A McLaren vezetői nagyon gyorsan igyekeztek leszögezni, hogy nem Piastri merész manővere okolható a történtekért.
Max Verstappen nyerte az USA Nagydíj sprintversenyét, miután az első kanyarban történt rajtbalesetből az egymással összeakadó Oscar Piastri és Lando Norris is sérült autóval keveredett ki. A Red Bull hollandja így nyolc pontot hozott a két McLaren-pilótán.
Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint a csapat olyannyira ragaszkodik a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség biztosításához, hogy azt is képesek lenyelni, ha emiatt Max Verstappen elhappolja előlük az egyéni bajnoki címet.