Benne van a Ferrariban a dobogó az USA Nagydíjon? Esetleg a győzelem is? Ilyen gondolatok foglalkoztatták az időmérő után Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t, pedig pénteken még kiábrándítóan kezdett a csapat Austinban.
Max Verstappen elvesztése hatalmas csapás lenne a bikás istállónak, de akár már 2027-re megtörténhet, ebben az esetben pedig új vezér kell majd a csapatnak.
Max Verstappen austini egyeduralma folytatódott a vasárnapi verseny időmérőjén is, ahol úgy is övé lett a rajtelsőség, hogy a végjátékban elszámolták magukat csapatával. A sprinten összetört McLarenek egyikét Lando Norris behozta a második helyre, Oscar Piastri viszont csak hatodik lett.
Ha van egy autóipari fejlesztés, aminek a témáját kerülik az autóversenyzés csúcskategóriájában, az az önvezető technológia – hiszen az teljes ellentétben áll az emberi teljesítményeket összemérő sportteljesítménnyel. Valtteri Bottast azonban „belecsalták”, hogy beüljön az anyósülésre.
Max Verstappen rajtolhat az élről az USA Nagydíj sprintversenyén, miután 71 ezreddel legyőzte a gyorsabbik McLaren-versenyzőt, Lando Norrist, a nap kiugró eredményét azonban Nico Hülkenberg szállította, aki a negyedik helyre kvalifikálta a Saubert.
Mohammed Ben Sulayem egyetlen potens kihívója, Tim Mayer elismerte, hogy nem fog tudni kiállni az év végi FIA-elnökválasztásra, így közel két hónappal a szavazás előtt biztossá vált, hogy a jelenlegi elnök második négyéves ciklusát is megkezdheti.