Az Aston Martin papíron akár már az idén sikeres lehet, ám akad több olyan tényező is, ami arra utal, hogy komoly hátrányokat kell majd leküzdeniük az F1 új szabályrendszerében.
Elképesztő részletek kerültek nyilvánosságra a nemrég csalás és sikkasztás vádjával előzetes letartóztatásba helyezett Adrian Sutil piszkos ügyletei kapcsán. Elvis Presley egykori Mercedesének is lába kélt.
Ahogy azt az Audi előzetesen bejelentette, január 9-én filmforgatási napot tart a barcelonai pályán, ezzel a mezőny egyik új istállója lett az első, amely pályára vitte autóját 2026-ban. Az első titokban készített felvétel is megérkezett, így már hallható a német gyártó első F1-es motorjának hangja is.
Hogy Ayrton Senna mennyire mély nyomot hagyott az F1 történetében, annak újabb bizonyítéka, hogy még a mezőny mai legfiatalabb pilótái, akik jóval a halála után születtek, is őt tartják példaképüknek. Most Gabriel Bortoleto mesélt arról, mi mindent szeretne eltanulni a brazil legenda viselkedéséből.
Ez a holtszezon pilótafronton minimális mozgást hozott a mezőnyben, így az idényzáró óta a legnagyobb figyelem a legismertebb versenymérnök, a Max Verstappennel dolgozó Gianpiero Lambiase sorsát övezte.
Amikor már majdnem teljessé vált az idei Forma–1-es autóbemutatók naptára, és elkezdhettük volna megjegyezni az időpontokat, egy korábban lefixált dátum még megváltozott.
Bár ebben az előszezonban az új szabályok miatt szokatlanul sok tesztlehetőséget kapnak a csapatok, sajtóértesülések szerint a Red Bull ezúttal már az első napon felfedheti a lapjait.
A Forma–1-es csapatok ritkán mutogatnak részleteket a gyáruk falaink belül zajló munkáról, de a Ferrarinál most két szerelő egy művészileg sem utolsó videóban mesél a motorok építéséről és felkészítéséről.
Sergio Pérez úgy véli, a Red Bull a saját botrányairól akarta elvenni a figyelmet az ő teljesítményének taglalásával, miközben ő végig tudta, hogy nem ő a gond.