A Ferrari két különleges szárnyat is felrakott autóira a Kínai Nagydíj hétvégéjének kezdetén, és bár a figyelmet a hátsó légterelő forgó eleme vonta el, ennél is érdekesebb, hogy mi történt a másik, a glóriára szerelt apró elemekkel.
Kimi Antonelli és Esteban Ocon is hibázott, utóbbi azonban pechére annak a versenyzőnek ment neki, akinek szurkolói szeretnek halálos fenyegetéseket küldözgetni.
Toto Wolff szerint Kimi Antonelli szüleié a fő érdem abban, hogy fiukból F1-es futamgyőztes lett, de Marco Antonelli, az olasz pilóta apja a Mercedest és annak főnökét méltatta.
Lewis Hamiltonnak huszonhat versenyre volt szüksége a Ferrariban, hogy megszerezze első dobogóját a csapat színeiben. A hétszeres bajnok azt mondja, maga mögött hagyta a tavalyi nehézségeket és újra visszatért régi formája azt követően, hogy új versenymérnököt kapott, az autó építésénél pedig a csapat odafigyelt az ő igényeire is.
Örökre emlékezetes pillanatot élhetett át Peter Bonnington a Kínai Nagydíj dobogóján, majd arról is nyilatkozott, miben más együtt dolgozni Kimi Antonellivel és Lewis Hamiltonnal.
Max Verstappen küzdelmes Kínai Nagydíjat zárt kieséssel, amit követően ismét kiakadt a Forma–1 jelenlegi szabályaira, és mindenkire, aki szereti. Hangsúlyozza, véleményét nem az diktálja, hogy visszaesett a Red Bull teljesítménye.
Charles Leclerc élvezte a Hamilton elleni csatákat a Kínai Nagydíjon, de kiemelte, a Mercedesszel szembeni hátrányuk túl nagy. A Ferrari csapatfőnöke eközben bízott a versenyzőiben, és nem tartotta volna fairnek, ha beleszól a párharcukba.