Győzött a Williams, két héttel a Holland Nagydíj után az FIA törölt egy azon a futamon kiosztott büntetést. A csapat és Carlos Sainz ugyan nem profitáltak ebből sokat, de elfogadják, hogy az irányító testület is hibázhat.
A rivális csapatfőnökök közül ki-ki érdeklődéssel vagy csodálattal figyeli, ahogyan a McLaren kínosan ügyel a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség fenntartására. Eddig úgy tűnik, sikerül elkerülni a konfliktushelyzeteket ezzel a sajátos hozzáállással, de Toto Wolff nem biztos benne, hogy ez így marad a szezon végéig.
2020 óta először nem végzett Ferrari a dobogón az Olasz Nagydíjon, pedig Charles Leclerc és Lewis Hamilton is mindent kihozott a versenyéből. Már Hamilton is érzi a javulást, miközben ő a dobogó, Leclerc pedig a győzelem kósza lehetőségéről beszél a szezon hátralévő futamaira.
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella beszélt az Olasz Nagydíjon Oscar Piastri felé intézett csapatutasítás hátteréről – elmondása szerint az istálló már messze túlvan azon, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj történéseivel kelljen érvelnie pilótáinál, noha az ausztrál versenyző rádiójában mégis ez hangzott el.
Drámamentesen alakult volna az Olasz Nagydíj végjátéka, ha nincs a McLaren elrontott kerékcseréje Lando Norrisnál, és az ezt követő csapatutasítás. A maga módján mindkét érintett és a győztes Max Verstappen is reagált a történtekre.
Max Verstappen idei harmadik futamgyőzelmét szerezte az Olasz Nagydíj megnyerésével, miközben a McLaren megfűszerezte önmaga számára a biztos dupla dobogót azáltal, hogy a verseny hajrájában Oscar Piastrit Lando Norris elengedésére kérte.