back to top
2025. július 09. 23:06

Russell hozott egy rossz döntést, de nem számított rá, hogy a Mercedes ezt még képes lesz fokozni

Egyetlen ponttal távozott a Brit Nagydíjról a Mercedes a tizedik helyen befutó George Russell révén. Toto Wolff szerint az egész nap során rossz döntéseket hozott az egész csapat, a pilóta viszont úgy érzi, az ő választásaival nem voltak óriási gondok, csak a csapata tolt ki vele a verseny végén.

Nehéz volt elhinni, hogy még megtörténhet – itt az összes alkalom, amikor Hülkenberg kezéből kicsúszott a dobogó

Még egy éve sincs, hogy Nico Hülkenberg 37. születésnapján, tavaly augusztusban összegyűjtöttük azt a nyolc versenyt, amelyeken a német pilóta elérhető közelségbe került első dobogójának megszerzéséhez, ám valami mindig közbejött, ami tovább késleltette a nagy áttörést.

Hamilton csak 11. lett az időmérő főpróbáján, de a Ferrari így is szárnyal Silverstone-ban

A Ferrari átmentette pénteki formáját a Brit Nagydíj szombati napjára, de a McLaren és Verstappen is odaérhet a pole-ba az időmérőn.

„A karrierjének vége” – brutális vélemény a szenvedő F1-es pilótáról

Yuki Tsunoda 16 éve nem látott mélységbe került az előző versenyhétvégén, Ralf Schumacher szerint pedig fogy az ideje.

Verstappen valamiben a legjobb volt, de a folytatásban várhatóan nem lesz az Silverstone-ban

Max Verstappen egykörös tempója nem, megtankolt autós idejei viszont annál inkább kiemelkedtek a Brit Nagydíj első edzésnapján.

Verstappen-szurkoló kislány álmát váltotta valóra a Red Bull csapatfőnöke (videó)

Max Verstappen számára nem alakult jól a Brit Nagydíj pénteki napja, de egy kislány napját így is bearanyozta.

Hamilton végre mer nagyot álmodni a Ferrariban, ráadásul a kabaláját is magával hozta

Lewis Hamilton idei legmeggyőzőbb péntekjét zárta azzal, hogy egy első és egy harmadik helyet szerzett a Brit Nagydíj edzésein. A Ferrari új fejlesztések nélkül is javult Silverstone-ra, de az időjárás még hozhat változókat.
Egyre csak erősödő híresztelések ide vagy oda Max Verstappen jövője körül, Christian Horner továbbra is rendületlenül hárít: szerinte csak George Russell kezdte terjeszteni, hogy a holland a Mercedesnél köthet ki.
Lando Norris jegyezte a leggyorsabb köridőt a silverstone-i második szabadedzésén, de Charles Leclerc és Lewis Hamilton rég látott ígéretes pénteket produkált a Ferrari számára.