back to top
2025. november 15. 00:41

„Teljesen világos”, hogy a Ferrari kire fogja lecserélni Hamiltont

Lewis Hamilton nem hozza, amit a Ferrari várt tőle, a népszerű riporter szerint pedig már most egyértelmű, hogy kire fogják leváltani őt.

Bemutatta 2026-os dizájnját az egyik jövőre érkező F1-es csapat

Ahogy azt múlt héten megígérte, az Audi bemutatta 2026-os színvilágát. Az egyelőre szponzormatricák nélküli dizájn az R26 koncepcióautón debütált.

Úgy szórja ki pilótáit a McLaren, mintha nem lenne holnap

Nagytakarítást rendezett versenyzőnevelő programjában a McLaren, egyetlen kaszalendítéssel három fiatal tehetségtől, köztük egy korábbi F1-es pilóta fiától is elköszönt. Helyükre egyelőre egyetlen új nevet jelentett be a csapat.

Az amerikai pilóták megítélését is megváltoztathatja az új F1-es csapat?

Mario Andretti exkluzív interjút adott a Rallycafé Magazinnak, amelyben többek között arról is beszélt, milyen hatása lehet az amerikai fiatalokra a Cadillac.

De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

Max Verstappen a bokszutcai rajtból valaha elért egyik legjobb eredményt szállította a Brazil Nagydíjon azáltal, hogy harmadikként ért célba. A verseny második felében ráadásul úgy tűnt, még a rajt óta az élen haladó Lando Norris győzelmére is veszélyt jelenthet.

Elszámolta magát Piastri büntetésével, visszakozott az FIA a futam után

A Brazil Nagydíj leintése után az FIA indoklást adott az Oscar Piastrira kiszabott büntetésre, a dokumentumban viszont olyasmit is feltűntetett, amit az ausztrál biztosan nem érdemelt.

Az álom rémálomba csap át – valami eltört Hamiltonnál Interlagosban, és nem csak az autóján

A Brazil Nagydíjon újabb olyan hétvégén esett át Lewis Hamilton, amelyen a legkevésbé sem a számításai szerint alakultak a dolgok – két első körös ütközés után a mezőny végén szenvedett, mielőtt a garázsba parkolta a Ferrarit, hogy aztán sokatmondó nyilatkozatban foglalja össze ingadozó érzelmeit.

Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

Bár nem nyert, és a bajnoki esélyeiről is lemondott, Max Verstappen maradéktalanul elégedett a Brazil Nagydíjon szerzett harmadik helyével, hiszen azt bokszutcai rajt után érte el. Elmondása szerint azért is szeret a Red Bull közegében dolgozni, mert a csapat kész bevállalni a mostanihoz hasonló merész húzásokat.
Charles Leclerc semmit nem tehetett, amikor Oscar Piastri és Kimi Antonelli ütközése őt is magával sodorta a Brazil Nagydíj 6. körének kezdetén. Elmondása szerint nincs benne harag a történtek miatt, ám azt nem igazán érti, miért a McLaren pilótáját hozták ki az incidens egyértelmű vétkeseként a felügyelők.
Oscar Piastri Mexikóváros után Interlagosban is 15 pontot veszített csapattársával, Lando Norrisszal szemben a futamon. Az ausztrál egy balesetnek is részese volt, ami miatt őt büntették, de a leintés után nem vállalta magára a felelősséget.