Két verseny kellett, hogy összeütközzön az F1-es mezőny veterán párosa

Hogy a mezőny végén köröző pilóták sem könnyelműsködik el a versenyzést, azt jól mutatta a Kínai Nagydíjon a Cadillac két pilótájának esete, Sergio Pérez és Valtteri Bottas ugyanis összeütköztek az első körben.

Akkorát szólt Antonelli sikere, hogy egy másik sportesemény díjátadóján is ez volt a téma

Nagy siker ez Olaszországnak – mondta egy másik olasz sportoló, a tenisz férfi világranglistájának második helyén álló Jannik Sinner, aki miközben a saját döntőjére készült, fél szemmel rajta tartotta a szemét a Kínai Nagydíjon is.

Tetszik a mostani F1? Akkor Verstappen szerint semmit nem tudsz a versenyzésről!

Max Verstappen küzdelmes Kínai Nagydíjat zárt kieséssel, amit követően ismét kiakadt a Forma–1 jelenlegi szabályaira, és mindenkire, aki szereti. Hangsúlyozza, véleményét nem az diktálja, hogy visszaesett a Red Bull teljesítménye.

Antonelli nyert Kínában, Hamilton brutális csaták után életében először dobogós a Ferrarival

Mercedes kettős győzelmet és hatalmas csatákat hozott a Kínai Nagydíj, amelyen a két McLaren el sem tudott indulni, Max Verstappen pedig 10 körrel a vége előtt kiesett.

„Ezt elég nehéz lenyelni” – Norrisszal még sohasem történt ilyen

Drámai véget ért a McLaren vasárnapja a Kínai Nagydíjon, még mielőtt elkezdődhetett volna, hiszen műszaki okok miatt egyik autó sem tudott felállni a rajtrácsra.

Senna hiába könyörgött neki, Prost a magyarok nemzeti ünnepén közölte, nem tér vissza

Alain Prost 1993 végén akasztotta szögre az F1-es sisakját, de két nappal később megkereste a McLaren, így az 1994-es szezon előtt azért tesztelt velük, hogy aztán közölje, tényleg vége.

Hivatalos: a háború miatt áprilisban nem lesz F1

A Forma–1 bejelentette, hogy a közel-keleti konfliktus miatt Szahírban és Dzsiddában sem rendeznek futamot áprilisban.

Volt pilótája kirúgna valakit a küszködő F1-es csapattól

Az idei F1-es szezonkezdet Aston Martin melletti másik nagy csalódása a Williams, amely Alex Albon szerint helyenként a Cadillacnél is lassabb. A gondok miatt Juan Pablo Montoya pedig már elbocsátásokról beszél.
- Hirdetés -
Hosszabb interjút adott a Mercedes csapatfőnöke a L'Equipe-nek, amelyben színfalak mögötti csatározásokról, az őket ért vádakról és az Alpine B-csapattá tételéről is beszélt.
Az idei szezon elején az egyik fő beszédtémát ez szolgáltatja az F1-ben, a Kínai Nagydíj szombati napján pedig Russell és a két Ferrari-pilóta is elmondta, mi a jelenlegi helyzet.
- Hirdetés -