back to top
2025. november 11. 15:35

Úgy szórja ki pilótáit a McLaren, mintha nem lenne holnap

Nagytakarítást rendezett versenyzőnevelő programjában a McLaren, egyetlen kaszalendítéssel három fiatal tehetségtől, köztük egy korábbi F1-es pilóta fiától is elköszönt. Helyükre egyelőre egyetlen új nevet jelentett be a csapat.

Verstappen: A bokszutcából a dobogóra egy defekttel, ez hihetetlen!

Bár nem nyert, és a bajnoki esélyeiről is lemondott, Max Verstappen maradéktalanul elégedett a Brazil Nagydíjon szerzett harmadik helyével, hiszen azt bokszutcai rajt után érte el. Elmondása szerint azért is szeret a Red Bull közegében dolgozni, mert a csapat kész bevállalni a mostanihoz hasonló merész húzásokat.

A vétlen áldozat Leclerc szerint benézte Piastri büntetését az FIA

Charles Leclerc semmit nem tehetett, amikor Oscar Piastri és Kimi Antonelli ütközése őt is magával sodorta a Brazil Nagydíj 6. körének kezdetén. Elmondása szerint nincs benne harag a történtek miatt, ám azt nem igazán érti, miért a McLaren pilótáját hozták ki az incidens egyértelmű vétkeseként a felügyelők.

„Ennél sokkal rosszabb már úgysem lehet” – Leclerc az ismeretlenbe ugrik Brazíliában

A Ferrari számára a vártnál küzdelmesebben alakul a Brazil Nagydíj hétvégéje – és ahogy az már-már megszokott, ezúttal sem igazán tudják, miből fakad a lemaradásuk. Charles Leclerc és Lewis Hamilton azért bíznak benne, hogy a sprintverseny végeztével átrajzolódhatnak az erőviszonyok.

Nem azért adott új szerződést az Alpine Colapintónak, amiért sokan gondolhatják

Franco Colapinto döcögős kezdés után kezdi felvenni a ritmust az Alpine-nál, az istálló ügyvezető igazgatója szerint pedig nem a szponzori háttere biztosította be számára a 2026-os ülést.

Visszafelé sülne el az újítás, amivel az F1-es futamok izgalmait növelnék?

A Pirelli vezető F1-es mérnöke és három csapatfőnök sem tartja jó ötletnek azt, amit a jogtulajdonos és az FIA szeretne.

A McLaren főnöke nem fél attól, hogy megtörténik az, amit Räikkönen mellett örömmel fogadott

Andrea Stella úgy véli, a McLaren által alkalmazott kommunikáció és nyíltság megakadályozza, hogy megismétlődjön a múlt.

Ez okozhatta Verstappen szenvedését a brazíliai sprintidőmérőn

A Red Bull nem működött a holland alatt (sem), miután nem sikerült a csapatnak olyan kompromisszumot kötnie a beállításokkal, amire szükség lett volna.

Hamilton nem lassított eléggé, mégsem büntették meg – mutatjuk, hogy miért

A Ferrari hétszeres világbajnoka megrovást kapott a felügyelőktől, noha azok megállapították, hogy nemhogy dupla, de még egy sima sárga jelzésnél elvárt mértékben sem lassított.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke szerint izgalmas lesz a brazíliai hétvége folytatása, miután Piastri küszködése már a múlté.
Lewis Hamilton csak a 11. helyen zárt a brazíliai sprintidőmérőn, de lehet, hogy végül csak a mezőny végéről rajtolhat a sprinten.