back to top
2025. november 10. 18:48

De nem lehet, hogy Verstappen nyert volna Brazíliában, ha mellőzi a harmadik kerékcserét?

Max Verstappen a bokszutcai rajtból valaha elért egyik legjobb eredményt szállította a Brazil Nagydíjon azáltal, hogy harmadikként ért célba. A verseny második felében ráadásul úgy tűnt, még a rajt óta az élen haladó Lando Norris győzelmére is veszélyt jelenthet.

Betonvágóval estek neki a brazíliai F1-es pályának, hogy ne legyen újabb dráma

A Brazil Nagydíj szervezői igyekeztek elejét venni a pálya tervezési hiányosságaiból adódó újabb baleseteknek.

Hivatalos: Max Verstappen nem áll fel a Brazil Nagydíj rajtrácsára

Verstappen és a Red Bull bevállalta a büntetést azok után, hogy nem jött be a kockáztatás nekik az időmérőn.

Hamilton megint olyasmit kellett tegyen, amit mindenáron próbál elkerülni

Lewis Hamilton csak a 11. helyen zárt a brazíliai sprintidőmérőn, de lehet, hogy végül csak a mezőny végéről rajtolhat a sprinten.

A „borzasztó” teljesítmény után Verstappen szerint egyértelmű, hogy a Red Bullnál hiányzik valami

Max Verstappen brazíliai sprintidőmérője nem úgy alakult, ahogy a holland remélte. A címvédő szombati esélyeit az eső javíthatja, de ebben sem bízik igazán.

Norris megverte a hibázó Piastrit, Verstappen a legjobb 5-be sem fért be a brazil sprintidőmérőn

Lando Norris indulhat a pole-ból a Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán, míg Oscar Piastri és közé az egyik Mercedes is befért.

Talán sosem kapunk választ Piastri rejtélyes visszaesésére

Az ausztrál versenyző Brazíliában elárulta, mire jutottak az elemzések során, és hogy miért nem működhetett nála az, ami a szezon korábbi részében igen.

Közölte a nagy bejelentés időpontját az F1 egyik új csapata

A jövőre gyári csapattal érkező Audi nagy bejelentésre készül, és van, aki már azt is tudni véli, mit jelentenek be.
A Brazil Nagydíj hétvégéjének első napján megjött a várt bejelentés, ami háromra csökkentette a meg nem erősített ülések számát a 2026-os F1-es szezonra.
A McLaren egyelőre a leggyorsabb Interlagosban, Piastri pedig a jelek szerint ismét pariban van Norrisszal.