Féltve őrzött titok derült ki a Ferrariról, Red Bullról és McLarenről

Ez alapján a Red Bull körönként több mint fél másodpercet veszít a másik két topcsapathoz képest, ami mondani sem kell, rengeteg.

Két verseny kellett, hogy összeütközzön az F1-es mezőny veterán párosa

Hogy a mezőny végén köröző pilóták sem könnyelműsködik el a versenyzést, azt jól mutatta a Kínai Nagydíjon a Cadillac két pilótájának esete, Sergio Pérez és Valtteri Bottas ugyanis összeütköztek az első körben.

Mérnöke Schumacherhez és Hamiltonhoz hasonlította Antonellit

Örökre emlékezetes pillanatot élhetett át Peter Bonnington a Kínai Nagydíj dobogóján, majd arról is nyilatkozott, miben más együtt dolgozni Kimi Antonellivel és Lewis Hamiltonnal.

Megijedt a Ferrari? Rejtélyes módon tűnt el autóikról a másik egyedi szárny is Kínában

A Ferrari két különleges szárnyat is felrakott autóira a Kínai Nagydíj hétvégéjének kezdetén, és bár a figyelmet a hátsó légterelő forgó eleme vonta el, ennél is érdekesebb, hogy mi történt a másik, a glóriára szerelt apró elemekkel.

Antonelli sírt, Hamilton pedig elárulta, egyszer össze is ért Leclerc-rel – ezt mondta a top 3 a Kínai Nagydíj után

Kimi Antonelli nem tudta visszatartani a könnyeit élete első F1-es futamgyőzelme után, majd elmondta, nagyon vissza akarta már hozni az olasz zászlót a dobogó tetejére. Russell és Hamilton is méltatta őt.

Antonelli nyert Kínában, Hamilton brutális csaták után életében először dobogós a Ferrarival

Mercedes kettős győzelmet és hatalmas csatákat hozott a Kínai Nagydíj, amelyen a két McLaren el sem tudott indulni, Max Verstappen pedig 10 körrel a vége előtt kiesett.

„Ezt elég nehéz lenyelni” – Norrisszal még sohasem történt ilyen

Drámai véget ért a McLaren vasárnapja a Kínai Nagydíjon, még mielőtt elkezdődhetett volna, hiszen műszaki okok miatt egyik autó sem tudott felállni a rajtrácsra.

Senna hiába könyörgött neki, Prost a magyarok nemzeti ünnepén közölte, nem tér vissza

Alain Prost 1993 végén akasztotta szögre az F1-es sisakját, de két nappal később megkereste a McLaren, így az 1994-es szezon előtt azért tesztelt velük, hogy aztán közölje, tényleg vége.

Hivatalos: a háború miatt áprilisban nem lesz F1

A Forma–1 bejelentette, hogy a közel-keleti konfliktus miatt Szahírban és Dzsiddában sem rendeznek futamot áprilisban.
- Hirdetés -
Az idei F1-es szezonkezdet Aston Martin melletti másik nagy csalódása a Williams, amely Alex Albon szerint helyenként a Cadillacnél is lassabb. A gondok miatt Juan Pablo Montoya pedig már elbocsátásokról beszél.
Hosszabb interjút adott a Mercedes csapatfőnöke a L'Equipe-nek, amelyben színfalak mögötti csatározásokról, az őket ért vádakról és az Alpine B-csapattá tételéről is beszélt.
- Hirdetés -