Magyar gokartversenyzőt igazolt az Aston Martin F1-es csapata, Alonso is segíti a munkáját

Nem volt még ilyen: a 13 éves Nagy Roland személyében magyar gokartos került be egy F1-es csapat versenyzőképző akadémiájába.

Azért Verstappen sem mindenevő, ebben a szakágban nem mer versenyezni, mert az életét féltené

Max Verstappen készséggel elismeri, hogy van az autóversenyzésnek olyan formája, amelyben apja jobb és bátrabb, mint ő.

Pérezt megdöbbenti, mire vitte együtt korábbi csapata, motorja és technikai vezetője

A Cadillac már az első F1-es szezonjának a kezdetén is talált magának ellenfelet, mégpedig az Aston Martin képében – ami elég nagy meglepetés Sergio Pérez számára, aki biztos volt benne, hogy a nagy nevek összeállásával létrejött szupercsapat az élmezőnyben kezdi az új szabálykorszakot.

Nemes célért vállal szenvedést Sebastian Vettel

A hónap végén tartott, április 26-i londoni maratonfutáson a négyszeres F1-es bajnok Sebastian Vettel is részt vesz.

Ezért jelentene hatalmas csapást a Red Bullnak Verstappen elvesztése

A Red Bull csapatfőnöke, Laurent Mekies szerint Max Verstappen csapatnál betöltött szerepe messze túlmutat azon, hogy mindent ki tud hozni az alá rakott versenyautókból.

„Katasztrófát okoz”, „elvesztette a józan eszét” – a vesztébe rohan az Aston Martin F1-es csapata?

Az Aston Martin sokkal mélyebbről kell felkapaszkodjon, mint bárki gondolta volna, egyelőre pedig ott tartanak, hogy egy autóval már képesek voltak befejezni egy versenyt. Vajon eljön a pont, amikor megtörik a messiásba vetett hit?

A Red Bull volt tanácsadója a nyugdíjból is visszaszólt, és ezúttal igaza van

Helmut Marko az idei évre eltűnt az F1-es paddockból azt követően, hogy tanácsadóként és a pilótaprogram vezetőjeként több mint húsz éven át megkerülhetetlen szereplője volt a Red Bull csapatai életének.
- Hirdetés -
30 évvel ezelőtt Damon Hill is egy nagyon hasonló helyzetben találta magát, mint a Szuzukában egy újságírót a sajtótájékoztatóról kiküldő Max Verstappen.
Lewis Hamilton idei éve egyelőre sokkal pozitívabban alakul, mint a tavalyi, aminek több oka is van.
- Hirdetés -