KezdőlapFormula 1Palmer mindent megtesz, hogy megtarthassa helyét

Palmer mindent megtesz, hogy megtarthassa helyét

-

Jolyon Palmer eltökélten küzd azért, hogy 2018-ban is a Renault csapatának tagja legyen.

A brit pilóta eddig egy pontot sem szerzett az idei évben, míg csapattársa, Nico Hülkenberg már 26-nál jár. Éppen ezért már több pletyka is arról szólt, hogy Sergio Perez, Carlos Sainz vagy épp Robert Kubica váltja Palmert 2018-ban.

„Őszintén szólva fogalmam nincs, ki lesz a csapattársam.” – fogalmazott Hülkenberg Spa-ban.

Palmer mindeközben nem mond le arról, hogy idén még megmutassa, mit is tud valójában.

„Tavaly is a szezon második fele sokkal jobban sikerült, mint az első.” – nyilatkozta. „Ez az, amire idén is szükségem van. Tudom, hogy meg tudom csinálni, és az autó is versenyképesebb, mint eddig bármikor. Így nyilvánvaló, mit kell tennem.”

„A szituáció ugyanaz, mint tavaly, akkor sem gondoltam a következő szezonra, csak a versenyzésre, így jó eredményeket értem el.” – zárta Palmer.