KezdőlapFormula 1Palmer reméli, hogy a nyári szünet előtti futamokon szerencsésebb lesz

Palmer reméli, hogy a nyári szünet előtti futamokon szerencsésebb lesz

-

A Renault pilótája reméli, hogy a szerencséje megváltozik és végre megszerzi idei első pontjait.

A brit legjobb eredménye két 11. hely, Monacóból és Kanadából, míg csapattársa Nico Hülkenberg már 18 pontot gyűjtött ebben az évben. Palmer vesszőfutása tovább folytatódott Azerbajdzsánban is, ahol a második szabadedzésen előbb összetörte az autót, majd a harmadik szabadedzést is fel kellett függesztenie üzemanyag -szivárgás miatt, ezért az időmérőt is kénytelen volt kihagyni. Végül a versenyen sem jutott messzire, miután újabb műszaki probléma miatt ki kellett állnia. Mindenképpen szerencsésebb hétvégében reménykedik az Osztrák Nagydíjon a Renault pilóta. „Biztosak vagyunk benne, hogy Ausztriában jobbak leszünk, a célunk mindig ugyanaz, vagyis szerezni pár pontot.”- mondta Palmer.

„Ez egy olyan pálya, amin mindig is szerettem vezetni, 2014-ben a GP2-ben versenyezhettem itt, majd 2015-ben egy szabadedzésen is mehettem már Forma-1-es géppel. Tavaly itt teljesítettem az egyik legerősebb futamomat, erre szeretnék építeni és törekedni fogok a minél jobb eredmény elérésére.  Több szerencsére lesz szükségünk hogy a nyári szünet előtti néhány futamon eredményesek legyünk.”

Csapattársa Nico Hülkenberg hozzátette, hogy a kilenc kanyart tartalmazó Red Bull Ring közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik: „Ez egy rövid aszfaltcsík, nincs benne sok kanyar. Fontos, hogy ne keltsen téves benyomást benned, mivel ez nem egy egyszerű pálya a szintemelkedések miatt, valamint van benne pár trükkös forduló. Papíron könnyűnek látszik, de nehéz rajta egy jó kört összehozni. Vannak padlógázos szakaszok, de emellett középtempós kanyarok is, ezért fontos megtalálni az ideális egyensúlyt.”