back to top
KezdőlapFormula 1Palmer szerint jó volt az első Magyar Nagydíj, csak az a fránya...

Palmer szerint jó volt az első Magyar Nagydíj, csak az a fránya forgalom…

-

Több olyan versenyző is van már a Forma-1-es mezőnyben, akik egyértelműen édesapjuktól örökölték az autósport iránti érdeklődést, és apjuk F1-es karrierje után maguk is szerencsét próbálnak a száguldó cirkuszban. Rosberg, Magussen, majd Verstappen után a Palmer név az, mely idén újra feltűnt az F1-ben.

Az Osztrák Nagydíjon Jolyon Palmer édesapja, Jonathan is jelen volt, és válaszolt pár kérdésünkre.

Jonathan Palmer F1-es karrierje 1982-ben indult, a Williams csapat tesztpilótájaként. Egy futamot teljesített is a csapatnál egy évvel később, első teljes szezont azonban mégsem velük futotta.

„A Williams tesztpilótája voltam, velük teljesítettem az első versenyemet. Ez amolyan jutalom volt a tesztelésért, de sosem volt tervben, hogy teljes szezont menjek velük.” – mondta Palmer.

Tajthi Andrea: Miként emlékszel az első vasfüggöny mögötti versenyre, 1986-ban, a Hungaroringen?

Jonathan Palmer: „Nagyon jól emlékszem, izgalmas időszak volt. Akkoriban a Zakspeednél versenyeztem, ami egy német csapat volt, a szponzoruk volt a West (cigaretta márka), ami egy a keleti-blokkban is érdekelt cég volt, és elég komolyan jelen voltak Magyarországon is, így intenzív promócióval készültek. Fantasztikus, hogy mennyi ember volt ott, a rajongók elképesztőek voltak. A forgalom viszont borzalmas volt. A közlekedés szörnyű volt, de a rajongók fantasztikusak. Nagyon imádták, hogy Magyarországra érkezett a Forma-1.”

TA: Ezt követően a Tyrrell csapatnál folytattad a karriered. Hogyan emlékszel Ken Tyrrellre, miként jellemeznéd, mint csapatfőnököt?

JP: „Igazán old-school fickó volt, de nagyon jó csapatfőnök.  Jó volt egy olyan csapatnál versenyezni, ahol a csapatfőnök is versenyző volt korábban. Nagyon igényes volt, sosem lehetett tőle ostobaságot hallani, nem szerette a marháskodást. Nagyon kemény és direkt volt. Némileg elutasító magatartást mutatott, nem volt túl sok személyes kapcsolata, de ennek ellenére nagyon tapasztalt volt, és remek eredményeket ért el például Jackie Stewarttal. Szóval megtiszteltetés volt neki versenyezni.”

A most 59 esztendős Jonathan nem mellesleg orvos, autósportos karrierje előtt dolgozott is orvosként, noha csak rövid ideig. Ennek tükrében kérdeztük a véleményét halo-ügyben is, orvosként mi a véleménye róla, hasznosnak találja-e, ám elmondása szerint „nincs a halo-ról annyi információja, hogy véleményezni tudja”. Angolos, konzervatív válasz, de higgyük el neki.

TA: Sosem fordult meg a fejedben, hogy csatlakozz az FIA orvosi csapatához?

JP: „Nem, nincs rá időm. Nagyon elfoglalt vagyok az üzleti dolgaimmal, nincs annyi időm, hogy mással is foglalkozzak.”

Palmer üzletre cserélte az orvoslást, ő a MotorSport Vision (MSV) vezérigazgatója, mely vállalkozás autó- és motorsport események lebonyolításával foglalatoskodik az Egyesült Királyságban. 2004-ben a cég irányítása alá kerültek a Brands Hatch, Oulton Park, Snetterton, Cadwell Park és Bedford Autodrom versenypályák.

TA: A 2009-ben újjászületett FIA Formula Two bajnokság szintén az MSV irányítása alatt futott, ám mindössze négy évet élt meg…

JP: „Megszüntettem a szériát, mert nem volt gazdaságos, kifogytunk a pénzből, és a modell, hogy az összes autót egy központi bázison készítsük fel, megbukott. Az autóversenyzés sokkal jobban működik, ha a hagyományos struktúrák alapján vannak kisebb és nagyobb csapatok, akik maguk futtatják az autókat.”

Tavaly az FIA bejelentette, hogy újból életre keltenék az F2-es bajnokságot, méghozzá a megújult szuperlicensz-rendszer rendszer legfontosabb elemeként, ám Palmer elmondása szerint ebben az érában ő már nem vállal szerepet.