KezdőlapExtraPár F1-es versenyzőt "átigazoltattunk" mesterséges intelligencia segítségével

Pár F1-es versenyzőt „átigazoltattunk” mesterséges intelligencia segítségével

-

Ha már a múltkor kipróbáltuk a ChatGPT nevű chatrobotot, most kipróbáltuk a DALL-E-t is.

Mindkettő az OpenAI mesterséges intelligencia kutatólaboratórium mesterséges intelligenciája (AI).

A DALL-E elnevezés egyébként a Pixar animációs filmjének WALL-E nevű robotjának és Salvador Dalí festőművész vezetéknevéből jön össze.

A DALL-E lényege, hogy szöveges instrukciók alapján alkot meg az AI képeket. Nem olyan képekről van szó, melyek az interneten fellelhetőek, hanem vadonatúj, az AI által készített képekről. Ezek nyugodtan – sőt – lehetnek valótlanságok is. Azt írod neki például, hogy egy egy autótvezető macskát akarsz látni a szaturnuszon, op art stílusban, akkor ennek megfelelően fog képet alkotni.

Racingline.hu-ként mi ilyen valótlanságokat is kérhettünk volna tőle? Versenyzőkről képeket, más csapatok öltözetében!

Így alkotta meg DALL-E a ferraris „Lewis Hamiltont”, a red bullos „Charles Leclerc-t”, a mercedes „Lando Norrist” és a ferraris „Max Verstappent”. Az idézőjel pedig azért szükségeltetik, mert korántsem hasonlítanak önmagukra, így inkább azt mondjuk, hogy új versenyzőket alkottunk. 😀 Szabályosan rémisztőek de legalább jól szórakoztunk. 😀

És a slusszpoén a végén: „Daniel Ricciardo shoey-zik az ikertestvérével”. (Igen, tudjuk, hogy nincs ikertestvére, ez benne a pláne.)

Figyelem: Komolyan venni tilos! 😀

@racinglinehu

Teszteltük DALL-E-t! 😅 Mik ezek a képek, te jó ég! 😂 #dalle2 #ai #mesterségesintelligencia #lewishamillton #charlesleclerc #landonorris #danielricciardo #maxverstappen #f1 #forma1 #formula1

♬ Obnimi (Remix) – Okean Elzi & Callmearco

https://racingline.hu/forma-1/vajon-a-mesterseges-intelligencia-jobb-strategiat-alkotna-a-ferrarinak/2023/02/04/