back to top
KezdőlapFormula 1Perez a Halo mellett korteskedik

Perez a Halo mellett korteskedik

-

Sergio Perez abban bízik, hogy a Halo bizonyítja majd létjogosultságát.

A Force India versenyzőjének továbbra sem tetszik a cockpit védő elem, de szerinte az FIA okkal vezette azt be.

„Valóban mellélőtte a kinézettel, de a biztonság miatt aggódnak és ez olyasvalami, ami jelen lesz a junior kategóriákban is, ami jó.” – mondta Perez. „Szóval le a kalappal az FIA előtt. Remélem, hogy az elkövetkező években a Halo sok életet ment majd meg, hiszen sok olyan baleset van, melyben a Halonak fontos szerepe lesz és akkor mind itt ülünk majd, és azt mondjuk, hogy az FIA jó döntést hozott.”

„Persze nem tetszik a kinézete.” – mondta a RaceFans-nek. „De a biztonság támogatása, az életek, melyeket megmenthettünk volna a múltban, erős érv a Halo mellett és biztos vagyok benne, hogy pár verseny után már nem is fogunk erről beszélni.”

Perez elismeri, hogy a Halo miatt nehezebb kiszállni az autóból, de ez „csak pár másodpercet jelent”.

„Szerintem sokkal fontosabb, (hogy ne találjon el) egy kerék a fejemen annál, hogy pár másodpercbe telik kiszállni az autóból.”

Sokaknak azonban jobban tetszik az IndyCar által tesztelt windscreen.

„Emlékszem, hogy több dolgot is kipróbált az FIA korábban, amik jobban néztek ki, de nem voltak olyan biztonságosak, mint a Halo.” – vélekedik a mexikói. „Szerinte az FIA igazán alaposan kielemezte és átgondolta, hogy melyik a legjobb megoldás. Úgy hiszem, hogy folytatják a munkát ezzel kapcsolatban és ki tudja, talán a következő években változik majd.”

„A Forma-1 előrelépést tett az évek során a biztonság terén.” – tette hozzá Perez. „De a sport csúcsán, együttműködve az FIA-val, szükségét érezték a Halonak. És a legfőbb ok, hogy ha visszanézünk az elmúlt évekre, sok életet megmenthettünk volna. És ez erős év.”