Sergio Perez elárulta, hogy a Racing Point ígéretesebb jövőt biztosít neki a Forma-1-ben, és ezért is utasította el a McLaren ajánlatát. A mexikói egyike volt azon pilótáknak, akinek a neve felmerült Wokingban is Stoffel Vandoorne helyére, de végül Lando Norris lett a befutó. Zak Brown így beszélt róla tavaly:

“Azt gondoljuk, hogy Sergio egy remek versenyző, és megérdemli azt, hogy a listánkon legyen.”

- Hirdetés -

Perez vezetett már a McLarennél 2013-ban, de lecserélték egy nehéz szezont követően, ő pedig csatlakozott 2014-ben a Force Indiához, akiket épp Racing Pointnak hívunk. Tavaly csődeljárás alá kerültek, de megmentette őket Lawrence Stroll egy konzorcium élén, és céljuk az, hogy az egyik legjobbá váljanak a Forma-1-ben. A mclarenes érdeklődés ellenére Perez úgy döntött, hogy marad a Silverstoneban székelő istállóval, és nem mozgatta meg a visszatérés gondolata Wokingba:

“A McLaren egy remek csapat, még ha kissé hátrányban is vannak. Ami meggyőzött engem, hogy a jövő viszont itt van. Annyi ideje már a csapattal vagyok, hogy jól érzem magam, és remek a jövőképünk is. Nagyon is sok ponton csatlakozom a csapathoz, részt vettem a csődeljárásban is, az új vezetésben, stb. Úgy érzem, hogy még többet kell tennem ezért a csapatért, és nagyon boldog vagyok, hogy egy újabb évre köteleződöm el velük. Készen állok rá, hogy a legjobbamat nyújtsam a csapatnak, és együtt előre lépjünk. Ez a fő célunk.”

Annak ellenére, hogy 2018-ban a Force India az összes addigi pontját elvesztette a tulajdonoscsere miatt a Magyar Nagydíjat követően, az új csapat is hetedik tudott lenni a konstruktőrök bajnokságában, csak 10 ponttal lemaradva a McLarentől. Perez maga is csodálkozik azon, hogy a problémáik ellenére a csapat képes volt harcolni a középmezőnyben, és figyelmeztette a riválisaikat, hogy kezdhetnek aggódni:

“Meglepett a dolog. Ismerem a teljesítményünket, tudom, hogy milyen közel vagyunk, figyelembe véve a gondokat. Sehol sem kellett volna lennünk. Mégis ott voltunk ahol, ami lenyűgöző, és azt hiszem, idén mindenki félhet tőlünk. Itt az ideje annak, hogy mindannyian szintet lépjünk. Szabadjára kell engednünk a teljes potenciálunkat, ami nagy dolog lesz nekünk. Készen kell állnunk csapatként is megtenni ezt a lépést.”

- Hirdetés -