péntek, október 15, 2021
F1 - 🇺🇸 US. Grand Prix
WTCR - 🇫🇷 Race 1 of France
ERC - 🇭🇺 Rally Hungary
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Pérez: Nagyon fontos, hogy segítsük egymást Verstappennel

Pérez: Nagyon fontos, hogy segítsük egymást Verstappennel

-

- Hirdetés -

Sergio Pérez szerint rendkívül fontos lenne az a Red Bull számára, hogy Max Verstappennel közösen dolgozzanak Mercedes legyőzésén az idei szezon hátralevő versenyein.

- Hirdetés -

A két héttel ezelőtti Olasz Nagydíjon Pérezt megdicsérte a Red Bull, ugyanis a mexikói pilóta a saját időmérőjét áldozta fel arra, hogy a Q3-ban szélárnyékot adjon a csapattárs Max Verstappennek, hogy a holland előkelő helyről kezdhesse meg a versenyt. Ez a fajta vezéráldozat azonban sokba került a Milton Keynes-i istállónak, mert Péreznek így a vasárnapi versenyen még a két bajnokaspiráns kiesését követően sem volt esélye a győzelemért harcolni.

- Hirdetés -

Az energiaitalosoknak nagy szüksége lesz Pérez jó formájára a szezon hátralevő versenyein, ugyanis minden Hamiltontól elvett pont számíthat, annyira szoros a versenyfutás a brit és Verstappen között a bajnoki címért. Ebből kifolyólag a kétszeres futamgyőztes szerint, ha alkalom adódik rá, akkor segíteniük kell egymást Verstappennel.

- Hirdetés -

„Nagyon fontos, hogy segítsük egymást és a maximumot hozzuk ki az előttünk álló versenyhétvégékből” – nyilatkozta a Red Bull mexikói versenyzője még az Orosz Nagydíj előtt. „Ez különösen lényeges lesz, mert közeledik a szezon vége és egyre csak fogyni fognak a versenyek, ezzel pedig a javítási lehetőségeink is.”

Az F1 mezőnye már javában készülődik az idei év 14. versenyére, aminek a Sochi Autodrom ad majd otthont. A Bikáknak sosem volt erőssége az orosz aszfaltcsík, ugyanis mindössze a tavalyi szezonban ünnepelhették itt az első dobogós helyezésüket Verstappen révén. Ez azonban nem mondható el a Mercedesről, akik eddig minden Forma-1-es futamot megnyertek a 6 kilométer hosszú pályán.

Pérez is állt már dobogón Szocsiban, még 2015-ben a Force Indiával. Ugyan a mexikói saját elmondása szerint nehéz lesz megtörniük a Mercedes egyeduralmát ezen pályán, hiába versenyzett itt mindig nagy élvezettel.

„A Mercedes 2014 óta minden versenyt megnyert itt, szóval ők az egyértelmű favoritok most is. Nehéz lesz legyőzni őket, azonban a legjobbunkat fogjuk nyújtani a pályán és reménykedünk majd abban, hogy az elég lesz a legyőzésükhöz. Szocsit azért szeretem, mert egy rendkívül gyors pálya, ami miatt az időmérő rendkívül élvezetes szerintem.”

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek