back to top
KezdőlapFormula 1Horner lehűtötte Pérez várakozását

Horner lehűtötte Pérez várakozását

-

Sergio Pérez azt mondta, arra számít, hogy néhány héten belül eldől a sorsa a Red Bullnál, Christian Horner szerint azonban nincs ok a sietségre.

Pérez jól kezdte az idényt, a négy futamból háromszor sikerült Max Verstappen mögött befutnia a 2. helyen, amivel abszolút teljesíti a felé támasztott elvárásokat és ezzel biztosíthatja a helyét a Red Bullnál 2025-re is. „Szerintem elég hamar döntésre jutunk, arra számítok, hogy a következő hetekben kiderül a jövőm. Minden gyorsan történik, úgy gondolom, fontos, hogy ne várjunk sokáig” – mondta a mexikói, de csapatfőnöke lehűtötte a kedélyeket.

„Attól tartok, nem így lesz – jelentette ki Horner. – Sergio természetesen már holnap megtenné a bejelentést, de a csapat nem siet. Meg akarjuk nézni, megmarad-e Checo kiegyensúlyozottsága, amivel indította a szezont, és később mérlegeljük a lehetőségeket.”

„Hihetetlen, hogy még csak az ötödik versenyen járunk, de máris ennyi szó esik a jövő évi pilótafelállásokról. Nagyon elégedettek vagyunk a két versenyzőnkkel, de ráérünk az év későbbi részében meghozni a döntést.”

A Red Bull óvatossága nem indokolatlan: a tavalyi év hasonlóan kezdődött Pérez számára, ő maga a világbajnoki címet is elérhetőnek tartotta a két korai győzelmével, de utána olyannyira visszaesett a teljesítménye, hogy az egyéni ezüstérme sem tűnt biztosnak, és felerősödtek a pletykák, hogy lecserélik másra.

A Red Bull szerint Pérez most kezdte el félteni a helyét, ezért javult fel