KezdőlapFormula 1Perez szerint a rossz fékerő eloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

Perez szerint a rossz fékerő eloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

-

Sergio Perez elmondta, hogy valami nem volt rendben a kormányával, ami rossz hatással volt az autója fékerő oszlására. A mexikói pilóta szerint ezek a körülmények játszottak közre a Nico Hülkenberggel történt baleseténél az Angol Nagydíjon.

Perez annak reményében vágott neki a Silverstone-i hétvégének, hogy ezúttal sikerül pontot szereznie, ugyanis a legutóbbi öt futam mindegyikén pont nélkül maradt.

A Racing Point pilótája a tizenötödik rajtkockából vághatott neki a Brit Nagydíjnak. A mexikói pilóta jó stratégián volt, ugyanis az első kiállását a biztonsági autós fázis – amit a sóderágyba sodródott Antonio Giovinazzi okozott – alatt teljesítette. Minden esélye megvolt a pontszerzésre, egészen az újraindításig, ugyanis rögtön azt követően koccant össze a Renault német pilótájával.

„Nem volt szerencsénk a mai napon,” – nyilatkozta a mexikói a verseny után. „Az első etapom nagyszerű volt. Kontroll alatt tartottam a versenyem és jól is kezeltem a gumijaimat. Minden esélyünk megvolt a pontszerzésre. Ekkor jött a Safety Caros fázis és kiálltam a boxba, ami mindent elrontott.

„A biztonsági autós fázis alatt problémáim akadtak a kormányommal, ami hatással volt az autó fékerő eloszlására is. Túl előre volt állítva, ami miatt összeütköztem Hülkenberggel, ugyanis nem tudtam kellő mértékben lefékezni az autómat. Letört az első szárnyam, ami miatt vissza is estem az utolsó helyre.

„Nem hiszem el, hogy megint ilyen balszerencsések voltunk. Ez csalódást keltő, ugyanis a hazai versenyünkön kijárt volna számunkra egy jó eredmény. Mindenünk megvolt ahhoz, hogy pontokat szerezzünk.”