back to top
KezdőlapFormula 1Perez szerint szükség van erre a következő lépésre a Racing Pointnál

Perez szerint szükség van erre a következő lépésre a Racing Pointnál

-

Sergio Perez nem ért egyet a kritikákkal, melyekkel a Racing Pointot illetik, mióta bemutatták 2020-as versenygépüket. Azért kritizálják őket többek között a rivális csapatok, mert szerintük az autó – a színétől eltekintve – a megszólalásig hasonlít a 2019-es Mercedesre, mely világbajnok is lett. Ezért a Racing Pointot mostanság Rózsaszín Mercedesként is szokás emlegetni.

Perez szerint komoly erőfeszítésbe telt a csapatnak – mely jövőre már Aston Martin lesz, Stroll befektetésének köszönhetően – a jelenlegi szintre jutni.

A mexikói versenyzőt mindenesetre nem idegesíti, hogy a Mercedeshez hasonlítgatják autójukat, de hozzá teszi, hogy el kell ismerni a csapat munkáját.

„Szerintem fontos, hogy ne becsüljék alá őket. Komoly erőfeszítésük van a fejlesztésben és nagyon sokat dolgoztak.”

Több csapat is kritikával illette a Racing Pointot az idei autójuk miatt de végül nem emeltek óvást ellenük.

„Valójában nem tagadhatjuk, hogy az autónk hasonlít a Mercedesre, de ha van lehetőség arra, hogy így csináljuk, akkor nem bukunk meg vele. Ha van autót, amit az ember másolni szeretne, az a Mercedes, de ez nem ilyen egyszerű. Egy autó lemásolásához nagyon sokat kell dolgozni.”

Ezen túl Perez nagyon örül az Aston Martin érkezésének a csapathoz, és a jövőévi átnevezésnek.

„Visszatérésük a Forma-1-be, ilyen ikonikus világmárkaként nagy löketet ad a csapatnak, de ugyanakkor nagy nyomást is helyez rá.” – mondta a mexikói versenyző. „De szerintem a csapatnak meg kell tennie a következő lépést. Szerintem a globális márkáknak is nagyon izgalmas lesz az Astonnal dolgozni. Ez egy nagyszerű történet, amit mi mesélünk majd el a Forma-1-ben. Nagyon büszke vagyok és megtisztelőnek érzem, hogy részese lehetek ennek a projektnek.”