back to top
KezdőlapFormula 1A Porsche részéről elmondták, érdekli-e még őket az F1

A Porsche részéről elmondták, érdekli-e még őket az F1

-

A Porsche egyik kereskedelmi igazgatója azt mondta, a vállalat számára továbbra is érdekes sorozat a Forma-1.

Egy ideig nagyon úgy tűnt, hogy a márka visszatér az F1-be a 2026-ban érkező motorszabályokkal, de nem tudtak megállapodni a feltételekről a Red Bull-lal, így meghiúsult a projekt. A tárgyalásokkal állítólag nagyon messzire jutottak, és azért nem született egyezség, mert az autógyártó túlságosan át akarta venni az irányítást a csapat működésében.

Ettől függetlenül a Porsche nem vette le a szemét a Forma-1-ről. „A motorsport mindig központi része lesz a márka identitásának. A Forma-1 változatlanul érdekes bajnokság számunkra – jelentette ki Michael Dreiser a Blackbook Motorsportnak. – A következő években a Porsche 963 gyári programjára koncentrálunk a WEC-ben és az IMSA-ban, valamint a Formula E-re a Porsche 99X Electric-kel.”

A győzelmekre hajtunk, a hagyományainkhoz híven. Erre koncentrálunk, és nem reagálunk a spekulációkra.”

A Porsche korábban az 1960-as évek környékén önálló csapattal, az 1980-as években és 1991-ben motorszállítóként vett részt a Forma-1-ben. Az Audi mindenképp jön 2026-ban a Sauber felvásárlása révén.

Az Audi még mindig a Ferraritól kirúgott főnökre vágyik megmentőként?