A Forma-1 kulisszái mögött már elkezdtek a 2021-es szabályzásról egyeztetni. Némi információ ugyan kiszivárgott már az elmúlt hónapokban, ami arról szól, hogy kompromisszumukat kell kötni. A rajongók hangosabb motorokat akarnak, a gyártók ugyanakkor olcsóbban akarnak előállítani motorokat, ami a csapatok érdeke is. Ráadásul a jelenlegi motorformula túl komplikált is.
Márciusban Párizsban a jelenlegi gyártók (Mercedes, Renault, Ferrari és Honda), a FIA és a Libert Media képviselői mellett Stefano Domenicali ült asztalhoz, mint a Lamborghini gyár képviselője. Őt viszont már a márka anyacége, a VW csoport küldte el erre a megbeszélésre. A soron következő találkozóra azonban elmegy már egy másik német márka is: a Porsche.
A Motorsport-Total.com információi szerint a Porsche LMP1-es csapat főnökét, Andreas Seidlt küldik majd, és ez az ülés is az elkövetkezendő hetekben lesz valamikor megtartva. Régebben a BMW mérnökeként dolgozott, így jól ismeri a Forma-1-et, és miután Alexander Hitzinger lelépett a gyári LMP1-es programból, az ő szerepét is átvette, mint technikai igazgató, így erre a területre is komoly rálátása van Seidlnek. A Porsche évek óta sikeres az endurance világában, idén is ők nyerték a 24 órást Le Mansban. Mondhatni, az alapjuk meg is lenne, egy nagyon fejlett hibridrendszerű négyhengeres turbómotor.
Akár ez a kétliteres Porsche erőforrás is lehet a Forma-1-es motorok fejlesztési iránya. A Porsche LMP1-es program vezetője, Fritz Enzinger nem is titkolózott nagyon a német szaklapnak:
„Tagjai vagyunk a márkák azon csoportjának, akiket meghívtak, hogy tegyenek javaslatokat a Forma-1-es motorokkal kapcsolatban. Elfogadtuk ezen felkérést, hogy láthassuk az,t hogy mi az aktuális tendencia és mik a tervek, és adott esetben akár javaslatokat is tehessünk.”
A Forma-1-es csapatok érdeklődése egy esetleges Porsche motor iránt meglehetősen nagy. A VW csoport és a Red Bull F1 között már évek óta olyan szoros az együttműködés, hogy már többször is komoly pletykáknak adott alapot ez a szimbiózis. Az meg egyáltalán nem meglepő, hogy most felmerült a McLaren neve is, mint lehetséges partnere a németeknek. A Honda elég látványosan alulteljesít, a múltban pedig már eredményes volt egyszer a McLaren-Porsche…
A 80-as évek közepén már bizonyított a TAG-Porsche a McLarenben, aztán pont a Hondára váltották le őket, hogy sorozatban négy bajnoki címet is behúzzanak. Utoljára a Forma-1-ben a Porsche 1991-ben volt, a Footwork/Arrows csapat beszállítójaként, de ez a kapcsolat nem volt eredményes. Egyébként a Sauber is gondolkodott akkoriban azon, hogy a zufferhauseniekre bízza a motorkérdést, azonban ebből már nem lett semmi.
A fő kérdés az, hogy miért is gondolkodnak újra Stuttgartban a Forma-1-en? Jelenleg a 919-es modellel különösen sikeresek a Le Mans világában, és ez a buli évente 200 millió euróba kerül a márkának. A közvéleményt azonban ez annyira nem hatja meg. A hasonló költségvetésű Forma-1-es szereplés azonban már sokkal jobb marketinggel, és publicitással jár.
Ennek ellenére a Porsche esetében komplett gyári programról egyelőre kár lenne beszélni, legalábbis ezt állítják a VW-s források. Ami már inkább reális lehet, hogy ügyfeleknek szállíthatnak be majd erőforrásokat. És erre készül a Porsche is inkább, és ez a megoldás a vonzóbb a stuttgartiaknak is.