back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen a pályahatárokról: Egyértelmű volt, hogy mit lehet és mit nem

Räikkönen a pályahatárokról: Egyértelmű volt, hogy mit lehet és mit nem

-

Kimi Räikkönen a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, szerinte nagyon is egyértelműek voltak a szabályok, így nem érti miért volt zavaros a többieknek.

Még Imolában is a pályahatárok és az arra vonatkozó regulák foglalkoztatták az F1-es társadalmat. Miután a Bahreini Nagydíjon többeknek sem volt egyértelmű, hogy mit lehet és mit nem (Lewis Hamilton ugyanis 29-szer szélesítette ki a négyes kanyart, mire szóban figyelmeztették, míg Max Verstappenre két kör után rászóltak).

A legtöbb pilótát így megkérték arra, hogy ossza meg a véleményét a jelenséggel kapcsolatban. Természetesen Räikkönen most sem hazudtolta meg önmagát, és a tőle megszokott módon válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre:

,,Ezen évek óta vitáznak, nem?” – válaszolt az Alfa Romeo pilótája.

Räikkönennek igaz van, hiszen mióta elszaporodtak az aszfaltozott bukóterek, azóta próbálnak dűlőre jutni a határokkal kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt bevezették a sárga rázóköveket, és a magasabban fekvő „hurkát” is, amibe páran már beletörték „bicskájukat”. A finn úgy gondolja, hogy vissza kellene hozni a műfüvet és kavicságyat, amik megoldanák a problémát. Ugyanakkor a 41 éves versenyző szerint ez az egész túlságosan fel van fújva, ugyanis ő már Bahreinben sem értette, hogy a többieknél mi okozott problémát.

,,Én úgy gondolom, hogy az utolsó versenyen a szabályok egyértelműek voltak. Nagy felhajtás kerekedett ki ebből Bahrein után, ám véleményem szerint egyértelmű volt az, hogy mit lehet csinálni és mit nem.” –magyarázta Räikkönen.