szombat, november 27, 2021
F1 - 🇸🇦 Szaúd-Arábiai Nagydíj
WTCR - 🇷🇺 Race 1 of Russia
F2 - 🇸🇦 Jeddah főverseny
- Hirdetés -
KezdőlapFormula 1Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

Räikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja

-

- Hirdetés -

Kimi Räikkönen és Max Verstappen egyaránt úgy véli, hogy Valtteri Bottas (nem szándékos) hibájából estek ki a Spanyol Nagydíj első kanyarjában. A Mercedes finnje nagyon jól kapta el a rajtot, ám sokkal korábban fékezett az első kanyarhoz érkezve, mint a többiek, így Verstappen és Räikkönen is felért mellé a külső íven. Bottas ekkor megcsípte a Ferrari jobb hátsó kerekét, amely az egyensúlyvesztés következtében beleszállt a mellette lévő Red Bullba – mindkét autó azonnal kiesett törött felfüggesztés miatt.

- Hirdetés -

“Minden azzal kezdődött, hogy jobb hátulról megütöttek” – kezdte Räikkönen. “Kicsit megugrottam, utána pedig nyilván nem tudod teljesen kontrollálni az autót. Ezután összeütköztünk Maxszal, de minden az első érintésnek volt a következménye – mit tehettem volna? Jól kaptam el a rajtot, az egyenesben egyszer már leblokkolt Bottas, akkor el is kellett emelnem, majd össze is értünk és ezzel vége is volt a versenyemnek.”

- Hirdetés -

“Tisztán látszik, mi történt” – hangzott az összegzés Verstappen szemszögéből. “Valtteri nekiment Kiminek, aki persze nem tudta rendesen irányítani az autóját, így ütközött belém. Általában három autó befér az egyesbe, de mindig nagyon szoros. Szerencsétlenül jött ki; a külső íven főleg mindig benne van a veszély, hagytam is egy kis helyet, de hirtelen belém rongyolt egy Ferrari. A versenyzésnél ez benne van a pakliban.”

- Hirdetés -

“Nem volt szándékos” – védekezett Bottas. “Nagy kár, hogy ütköztünk, de tényleg csak egy kis súrlódás volt.”

A versenybíráknak is szemet szúrt az egyes kanyarbeli incidens, de végül versenybalesetként könyvelték el az esetet.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek