10 év nem is tűnik olyan nagyon sok időnek, de ha az ember belegondol, hogy mi minden történt az elmúlt 10 évben, mi minden változott, akár csak a Forma-1 terén is, rájön, hogy mégis csak több volt ez egy szempillantásnál.

2010-ben 5 újonc érkezett a Forma-1-be (míg idén csak egyetlen újonc lesz, Nicholas Latifi személyében):

  • Ekkor debütált Nico Hülkenberg a Williamsnél, idén azonban már nem lesz az F1-es mezőny tagja.
  • Ekkor debütált az első orosz versenyző a Forma-1-ben, Vitaly Petrov személyében, de 2013 óta már nem része a mezőnynek.
  • Ekkor debütált Lucas di Grassi, és ez volt az egyetlen F1-es szezonja is, a Virgin Racing színeiben. 24 lett akkor az év végén, azóta viszont már Formula E bajnok.
  • Ekkor tért vissza a Forma-1-be a Senna név is, Ayrton unokaöccse, Bruno által. Három szezont töltött az F1-ben.
  • Ekkor debütált Karun Chandhok is, bár eléggé felejthető F1-es pályafutást tudhat maga mögött. Azóta többször indult Le Mans-ban és a Sky Sport F1-es szakértőjeként is tevékenykedik.

2010 volt az az év, mikor sokak meglepetésére visszatért a mezőnybe az egyszer már visszavonult, hétszeres világbajnok Michael Schumacher, ráadásul a Mercedes színeiben tért vissza. Három szezont húzott még le az F1-ben a német márkával, 2013-as síbílesete óta azonban sajnos nem sok biztosat tudni Schumi állapotáról…

Ekkor kezdte meg két éves F1-es pihenőjét Kimi Räikkönen, így 2001-es debütálása óta ez volt az első év, hogy a finn nem szerepelt a mezőnyben. Helyette ralizott és NASCAR Truckozott.

Ekkor még magyar szponzor is volt a Forma-1-ben, ugyanis a Williams autóin ott díszelgett a HELL energiaital logója, méghozzá jól láthatóan.

2010-ben még volt Vigin Racing, Hispania Racing és Lotus Racing nevű csapat, illetve a Racing Point még bőven Force India volt, az Alfa Romeo Racing még BMW Sauber F1 Team, a McLareneket pedig Mercedes motor hajtotta.

A regnáló bajnok Jenson Button volt, a szezon során pedig megkezdődött Sebastian Vettel és a Red Bull Racing menetelése a 4 bajnoki cím első darabja felé.

A szezon ekkor Bahreinben kezdődött, volt még Maláj Nagydíj, Török Nagydíj, és Koreai Nagydíj; a Magyar Nagydíjat pedig Mark Webber nyerte.

Ez volt a Bridgestone gumik utolsó szezonja a Forma-1-ben.

Számodra mi volt a legemlékezetesebb F1-es történés 2010-ben? Írd meg Facebookon kommentben! 😉

Kövessetek minket Instagramon is! –> @racingline.hu