back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen örül, de elérhetőnek tartotta a 4. helyet is

Räikkönen örül, de elérhetőnek tartotta a 4. helyet is

-

Az Alfa Romeo pilótája, Kimi Räikkönen lenyűgöző időmérőt teljesített Hockenheimben, hiszen az 5. helyre kormányozta a C38-át.

A finn veterán a középmezőny legjobbja lett, de elárulta, hogy lehetett volna jobb is, mert még a 4. helyet elérhetőnek tartotta.

„Az 5. rajtpozíció boldoggá tesz, de ez csak kvalifikáció, a verseny holnap lesz” – mondta a finn még tegnap. „Az autó egész jó volt, és szerintem a Q3-ban lehettünk volna egy kicsit gyorsabbak. A 4. hely talán elérhető volt, de ez a versenyzés.”

Räikkönen tudja, hogy az 5. hely megtartása nem reális, hiszen a két Ferrari mögüle rajtol, és ők azért sokkal gyorsabbak. Azt viszont megígérheti, hogy a középmezőnybeli riválisokkal kemény csatákat fog vívni.

„A lehető legjobban ki kell számítanunk az időjárást, hogy lesz-e eső. Nehéz lesz a nagycsapatok ellen, de mindent beleadunk, aztán majd meglátjuk.”