back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen: Valami ki****ott idióta nekem jött

Räikkönen: Valami ki****ott idióta nekem jött

-

A Belga Nagydíjon hamar véget ért Max Verstappen versenye. A holland versenyző nem rajtolt jól, majd az első kanyarban próbált belül fordulni, így azonban összeütközött Kimi Räikkönennel, akinek autója két kerékkel el is emelkedett a földtől.

„Valami ki****ott idióta teljesen nekem jött.” – mondta Räikkönen. „Ki****ott f***fejek.”

Végül a holland járt rosszabbul, ő ki is esett a versenyből, bár a finn is csak a 16. helyen zárt.

Az Alfa Romeo Racing csapatfőnöke, Frederic Vasseur Verstappent hibáztatja.

„A semmiből jött, a fékezés előtt még Perez mögött volt.” – mondta. „Próbált két autót letudni az első kanyarban, ami hülyeség, mivel Spában lehet előzni, van hely arra, hogy csináljon az ember valamit. Nem olyan, mint Budapest, vagy Monaco. Az autó teljesen megsérült, hiányzott a padló fele.”

Räikkönen is elmondta, hogy nem látta érkezni Verstappent.

„Hirtelen két keréken voltam.” – mondta a finn. „A lassításra koncentráltam, mivel a Mercedes szűk ívet választott, így nagyon le kellett lassítanom. Őszintén szólva nem láttam őt (Verstappent).”

Verstappen pedig így nyilatkozott: „Próbáltam belül maradni és szerintem Kimi úgy ítélte, hogy teljesen előttem van.”

„Persze egy kicsit később fékeztem, mint a másik kettő, de még így is elég korán. Ő ment az ő normális ívén, én pedig nem tudtam hova menni.”