KezdőlapFormula 1A Red Bull a Ferrari elé akar kerülni pontszerzés terén

A Red Bull a Ferrari elé akar kerülni pontszerzés terén

-

A 2017-es szezon fennmaradó részére Christian Horner kiadta az ukázt csapatának: szerezzenek több pontot, mint a Ferrari.

Az idei szezonra bevezetett mélyreható aerodinamikai szabályváltozások sokakban egy újabb Red Bull-domináns korszak hajnalát vetítették elő, ám az RB13 nem sikerült olyan ütősre, mint elődei, és jelenleg egyértelműen a harmadik helyet foglalja el a Mercedes és a Ferrari konstrukciói mögött. Az osztrák istálló lemaradásában nagy szerepet játszottak a szélcsatorna korrelációs problémái, és mire ezt nagy nehezen kijavították és elkezdtek egyre inkább meggyőző teljesítményt mutatni, addigra a Red Bull már 173 pontos lemaradásba került a Mercedesszel és 134 pontosba a Ferrarival szemben. Horner áthidalhatatlannak tartja a lemaradást kilenc futammal a szezon vége előtt, ám reméli, csapata legalább a Ferrarival tartani tudja majd a lépést.

„A bajnokság szempontjából úgy vélem, a köztünk és a Mercedes-Ferrari páros között lévő hátrány ledolgozhatatlanul nagy” – ismerte be Horner. „De legalább a Ferrarinál több pontot szeretnék szerezni a szezon második felében. Ha sikerülne olyan helyzetbe kerülnünk, ahol az elkövetkező futamok során a dobogóért és a dobogó magasabb fokaiért tudnánk harcolni, akkor ez reális, habár kissé agresszív célpont lehet számunkra.”

A Red Bull korai problémái miatt sem Daniel Ricciardo, sem Max Verstappen nincsen harcban a bajnoki címért, amely Sebastian Vettel és Lewis Hamilton privát küzdelmévé nőtte ki magát (habár még Valtteri Bottast sem szabad teljesen leírni). Vettel mind a négy világbajnoki címét a Red Bull-lal nyerte 2010 és 2013 között, így Horner első kézből tapasztalhatta meg, hogyan viseli a német a bajnoki befutók által keltett nyomást.

„Sebastian egy roppant koncentrált személy” – skiccelte fel Vettel karakterjellemzését Horner. „Rendkívül jól kezelte a nyomást – szinte azt is mondhatnánk, hogy minél nagyobb volt a nyomás, annál jobban reagált rá. Különösen akkor volt kiemelkedően erős fejben és hozzáállásban, amikor elérkezett a bajnokság befutója – a szezon második felét domináló tengerentúli versenyek során biztos lehettél benne, hogy ha van egy leheletnyi esély a bajnokságra, akkor azt be is húzza.”

2011-ben és 2013-ban a német szinte játszi könnyedséggel zsebelte be második és negyedik vb-címét, 2010-ben és 2012-ben azonban az utolsó futamig keményen kellett küzdenie. A hírhedt 2010-es Abu Dhabi Nagydíjon 15 pontos hátrányt ledolgozva nyerte meg első bajnokságát, 2012-ben pedig a nyári szünetben 44 ponttal volt lemaradva Fernando Alonsótól, de egy bravúros befutó után végül ismét övé lett a trófea.

„A hozzáállása, az igyekezete, a részletekre való odafigyelés, a munkamorálja – ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy zsinórban négy bajnoki címet szerezzen” – folytatta Horner. „Ezek közül kettő pedig a végletekig kiélezett volt, ’12 különösen. Az európai etap végéig csak egyetlen győzelme volt, ám utána Szingapúrtól kezdve sorozatban négy futamot is megnyert.”