A Red Bullnál töltött időszakának viszontagságairól vallott a csapat korábbi pilótája, Pierre Gasly.
Noha Daniel Ricciardo teljesítménye halványodott, és miatta menekült el a Red Bulltól 2018-ban, Gasly számít Verstappen első igazi áldozatának abból a szempontból, hogy a bikások őt menesztették/fokozták le először azért, mert nem tudta tartani az iramot a hollanddal.
A francia versenyző alig fél szezont kapott a bizonyításra, ennél később csak Liam Lawsonnal szemben volt türelmetlenebb a Red Bull. Gasly erről a fájdalmas időszakról beszélt. „2019 volt a második évem a Forma–1-ben, és sehonnan sem kaptam segítséget egy nagyon nagy csapatnál, amely leginkább Max [Verstappent] támogatta, méghozzá joggal, hiszen ő szállította az eredményeket” – mondta a Forma–1 hivatalos oldalának.
„Az én mérnököm [Mike Lugg] viszont a Formula E-ből érkezett frissen, F1-es tapasztalat nélkül, szóval furcsa volt. Nem kaptam meg a szükséges eszközöket ahhoz, hogy jól teljesítsek. Igyekeztem a saját módomon harcolni, mert akartam, de nem sikerült teljesítenem. Nem voltak elégedettek velem, de én magam sem, mert éreztem, hogy nem tudom megmutatni a bennem lévő potenciált.”
„Órákon át tudnék erről beszélni, de mi szükség van rá? Semmi, ez a fejezet lezárult. Néha működnek a dolgok, néha egyszerűen nem működnek. Nyilván kár, hogy nem működtek, ugyanakkor nem is volt ráhatásom az eseményekre. Tudom, hogy minden egyes alkalommal a tőlem telhető legjobbra törekedtem azzal, amim rendelkezésre állt.”
„Amúgy sem akarom ezen rágódni. Hálás vagyok a Red Bullnak, amit értem tettek. Alakulhatott volna másképp is, de nyertem később egy futamot az AlphaTaurival, ebben a klubban csak ketten vagyunk Seb Vettellel, úgyhogy örömmel vagyok a tagja. Nem a Red Bull-lal nyertem, de rendben van így is.”
Gasly után Alexander Albon sem vált be Verstappen csapattársaként, a negyedik évének végére Sergio Péreztől is megváltak, idén pedig Liam Lawson és Yuki Tsunoda sem győzte meg a Red Bull vezetését arról, hogy ő a jó megoldás. Gasly 2019 őszétől visszatért a bikások kisebbik csapatához, majd 2023 óta az Alpine tagja.
