Még az évközi versenyzőcserékben gyakorlott Red Bull részéről is elképesztő az a visszakozás, amit Liam Lawson előléptetésével és lefokozásával bemutattak. De milyen extrát adhat nekik Yuki Tsunoda?
Egyre jobban úgy néz ki, inkább átok, semmint áldás a Red Bull számára az, hogy két istállót tart az F1-ben, mert a kisebbet, amit most Racing Bullsnak hívnak, nem tudják hatékonyan kihasználni. Amint beléptek a Forma–1-be (2005), ezzel rögtön megelőzték a nagy nevű/pénzű riválisokat az utánpótlás felépítésének lehetőségeit tekintve, hiszen az autógyártó hátterű csapatok csak később mélyítették el az együttműködést ügyfeleikkel annyira, hogy a kapcsolat kiterjedjen a fiatal tehetségek nevelésére és közszemlére tételére. (A McLaren és a Mercedes 2010 előtt azonos F1-es „egységnek” számított.)
A bikások rendszerének csúcsdísze lett így Sebastian Vettel és Max Verstappen, miközben a Ferrari például, amely hozzászokott, hogy a hírnevéből adódóan kedvére csipegethet a szimpatikus tehetségek közül, még épphogy csak elkezdte építgetni az akadémiáját. Verstappen nem a Red Bull saját nevelése az F1 előtti képzést tekintve, viszont ha mégis így tekintenénk rá, a másik három élcsapat akkor is frissebben tud felmutatni egy elit pilótát: a Ferrari Charles Leclerc-t, a Mercedes George Russellt, a McLaren Lando Norrist.
A Red Bull közben „piacra dobott” több kiváló, de láthatóan nem világbajnoki anyagból gyúrt versenyzőt (Carlos Sainzot, Pierre Gasly-t, Alexander Albont), és a lépései a kétségbeesést sugallják, nem azt, hogy gyorsan reagálnak és beavatkoznak a rossz folyamatba. Sergio Pérez kálváriájánál már többször előjött, hogy a bikások szemlélete reformra szorul, és az eddig nyolc vb-címet hozó nagy kockázat-nagy haszon lehetőségét ígérő döntéseket ritkábban kellene választani. Vettel és Verstappen sikerei abszolút igazolták ezt a hozzáállást, de utóbbi megszerzése óta az autósport világa sokat változott.
Wolff: Russell jó úton járhat ahhoz, hogy ő legyen a legjobb
A jelenlegi mezőnyben csak Verstappen, a legnagyobb F3-as riválisa, Esteban Ocon, valamint Lance Stroll olyan versenyző, aki az F1 felé vezető úton kihagyta az F2 szintű autók szintjét, mindenki más megmérettette magát velük. A sportág klasszisai közül előzőleg pont a Red Bull kötelékéhez tartozó Vettel számított valamennyire ilyen kivételnek (az F2 elődjével, a GP2-vel azonos szintűnek tekintett, a Hungaroringen korábban rendszeresen nagy népszerűségnek örvendő World Series by Renault csúcskategóriájában egyetlen teljes szezont sem ment), előtte pedig Kimi Räikkönen.
De ami ennél is fontosabb, hogy míg korábban több folyosó vezetett az F1 ajtajához, az elmúlt bő egy évtizedben ezeket összenyitották, maradt az F4–Formula Regional valamelyik ága–F3–F2–F1 útvonal, amit gyakorlatilag mindenkinek végig kell járnia. Az aktuális kivétel ebből a szempontból Andrea Kimi Antonelli, akit az utánpótlást követők már évek óta a jövő egyik szupersztárjaként tekintenek, és a Formula Regional Europe-ban való bizonyítása után kihagyta az F3-at.
Mindegyik csapat a következő Ayrton Sennát, Michael Schumachert, Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont, Verstappent keresi, és ilyen tehetség csak néhány évente bukkan fel. A megfigyelői hálózat egyre kiterjedtebb, egyre több adat érhető el mindenkiről, ezért egyre nehezebb másoknál korábban felfedezni a tehetségeket. Emellett a technológia fejlődésével és az egyre jobb, az élet minden területére kiterjedő képzési módszerekkel a fiatal pilóták közötti különbségek is csökkennek, nehéz bárkinek látványosan kitűnni a tömegből. Nagyrészt elmúltak azok a Räikkönen és Hamilton gyerekkorára jellemző idők, amikor valaki jóval gyengébb motorral, vagy vizes pályán száraz gumival felszerelt gokarttal, pusztán tehetségből elverte a nála gyengébbeket.
Hasonló villantással már alig váltható jegy a Forma–1-be: Antonelli tavaly a silverstone-i esőben aratott produkciójával és az első F2-es győzelmével igazolta a körülötte lévő felhajtást, de mint tudjuk, addigra már rég a Mercedes kötelékében volt és biztosra vehettük, hogy előbb-utóbb az F1-be jön.
A Red Bull a jelek szerint görcsösen ragaszkodik a két világbajnokot termelő filozófiájához, és minden áron, még szűkösebb időkben is a kivételnek számító zsenikhez igazítja a mércét, elvárva az azonnali jó szereplést, nem pedig elfogadja, hogy az átlag fölötti, de nem a legfelső polcra tartozó versenyzőknek egyszerűen idő kell, mire megismerik és megtanulják az F1 fontos részleteit.
Most boldogan elfogadnának egy Sainzot, Gasly-t vagy Albont a Verstappen melletti másik autóban (az F1 hivatalos oldala úgy tudja, utóbbit meg is keresték Pérez helyettese után kutatva, de ő elutasította az ajánlatot), akiknek a példája rávilágít, mennyit számít a türelem, amit Lawson hozzájuk képest még kevésbé kapott meg. A listán lévő egyének közül anno Sainz teljesítménye volt a legközelebb Verstappenéhez, de nyilván jelentős szerepet játszott benne, hogy egyszerre kezdte az F1-es karrierjét a hollanddal, a többiek eleve egyre nagyobb lépéshátrányból indultak a rutint tekintve.
Nem betegségből bekövetkező év közbeni versenyzőcseréből keveset láttunk az elmúlt években, mint korábban, amikor a gyenge teljesítmény vagy a szponzorpénzek elmaradása idény közben szakította meg egy-egy versenyző és csapat kapcsolatát. Utoljára 1993-ban fordult elő olyan, hogy valakit már a szezon első két futama után kitettek: a múlt héten elhunyt Eddie Jordan a veterán Ivan Capellitől vált meg, aki az első versenyén a 3. körben kicsúszott, a másodikra pedig a mezőnyből egyedüliként nem is tudta kvalifikálni magát, miközben az újonc csapattársától, Rubens Barrichellótól 2,2 másodpercet kapott a rövid brazíliai pályán. Lawson esetével még Luca Badoer 2009-es ferraris beugrása vonható párhuzamba.
A szűk minta alapján Lawson valóban alulmúlta még Pérez teljesítményét is, de korábban a Racing Bullsnál mutatott keménységével és a rátermettségével semmilyen jelét sem adta annak, hogy reménytelen lenne javulást várni tőle. Utólag már tényleg úgy tűnik, a Red Bull csupán a szerencsében bízva helyezett rá tétet a rulettasztalnál, hátha kipörgeti a nevét a golyó és 11 F1-es nagydíjjal a háta mögött hellyel-közel tartja az iramot egy ereje teljében lévő négyszeres világbajnokkal egy élcsapatnál.
Verstappen is azt sugallja, hogy a Red Bull kegyetlenül bánt a csapattársával
Ráadásul Lawson pedigréje nem olyan, mint ami a közelmúltban berobbanó klasszis pilótákat jellemzi: Leclerc, Russell és Piastri F3-as és F2-es bajnoki címmel érkezett meg a világbajnokságba, az F3 szintjén Norris is bajnok lett, illetve az F2-ben Russell mögött végzett. Alapvetően megfigyelhető, hogy az utánpótlás-sorozatokban első nekifutásra nagyot kell alkotni, különben kevésbé tűnik kihagyhatatlan ajánlatnak egy itt jó formát mutató pilóta, lásd a bajnoki címeket „csak” a második évében megszerző Mick Schumacher példáját, akiért langyos volt az érdeklődés. Ezzel szemben Gabriele Bortoleto az F3-ban és az F2-ben kapásból bajnok lett, rögtön le is csapott rá a Sauber.
Ehhez képest Lawsont azért beárazza, hogy 9., illetve 3. lett az F2-ben töltött két szezonjában, és az elsőben úgy zárt 103 ponttal, hogy a karrierjében vele hasonló ütemben haladó és a déli féltekéről érkező Piastri 252,5 ponttal lett bajnok. Ha eltekintünk a megérzésektől, pusztán az eredménylista alapján várható volt, hogy az új-zélandinak idő kell, mire beérik.
Nem mintha Tsunoda sokkal kiemelkedőbb lett volna, meg azért az adott évi mezőny minősége is változó, de a japán úgy debütált bronzéremmel és 200 ponttal az F2-ben, hogy a nála rutinosabb Mick Schumacher 215 ponttal nyerte meg a bajnokságot. Már ez is furcsává teszi, hogy a Red Bull miért gondolta úgy, hogy Lawson plafonja magasabban lehet, mint az övé, akivel kicsit mostohán bántak, illetve akinek azért szerencséje sem volt. Eddig, de most megkapja a bizonyítási lehetőséget.
Érvek Tsunoda mellett
Tsunoda kuriózum a Red Bull történetében, előtte még senki sem töltött volna nemhogy öt, még négy teljes szezont sem egyhuzamban a „fiókcsapatnál”. Daniil Kvyat összesen három ciklusban eljutott közel öt teljes idényig a Toro Rosso/AlphaTauri néven futó csapatnál, de nála is láttuk, hogy kényszer szülte megoldásként került oda vissza, nem pedig valamelyik fiatal tehetséget léptették felfelé.
A japán tipikusan az a pilóta, akinek a helyét nem venné el a szurkolók többsége, viszont nem is hiányolná őt, ha ülés nélkül maradna: vannak szép megmozdulásai, de azért szürke napjai is. Neki eddig főleg a hibák kigyomlálásának hiányát rótták fel, de Helmut Marko úgy nyilatkozott róla, hogy idén mintha kicserélték volna a japánt, kiemelve, hogy az eddigi két nagydíjon nem követett el hibát.
14. évközi pilótacseréjére készül a Red Bull – megnéztük, mennyire váltak be az eddigiek
Van egy ütőkártyája is Tsunodának: nem kell visszafognia magát, mert kevés a vesztenivalója. A kisebbik csapatnál már nagyjából megmutatta, mire képes, és ha eddig kevés kérője akadt máshonnan, több most sem lesz, ha ugyanazt nyújtja. A Honda támogatását élvező versenyző 2026-ban aligha követi a Hondát az Aston Martinhoz, ahol Fernando Alonso és Lance Stroll helye biztos, így vagy megszilárdítja a helyét a Red Bullnál, vagy vélhetően kiszorul a mezőnyből. Utóbbira alapból jó esély mutatkozott volna abban az esetben is, amennyiben Lawson egész évben a Red Bullnál vezethet. A mindent-vagy-semmit hozzáállás akár jól is elsülhet. Ne feledjük azt sem, hogy az autó fejlesztésére tényleg nagyobb ráhatása lehet a tapasztalatából adódóan, mint Lawsonnak.
Tsunodának külön balszerencséje egyébként, hogy bizonyos szempontból rosszkor érkezett meg az F1-be. A debütálása előtt még nem volt meg az a szabály, hogy a csapatoknak egy évben legalább két nagydíj első szabadedzésén olyan pilótát kell autóba ültetniük, akik tulajdonképp még nem versenyeztek a Forma–1-ben (ezt 2022-től vezették be), így ilyen alkalmon nem tudott bizonyítani a vezérkarnak a Red Bull autóját vezetve, a 2020-as idény végi szezonzáró teszten pedig a mai Racing Bulls autóját vezette, hogy mihamarabb elkezdje az ismerkedést vele. Így csak tavaly év végén vezetett először F1-es Red Bullt, amiről úgy nyilatkozott, hogy nem okozott neki problémát az alkalmazkodás hozzá, bár a puding próbája nyilván az evés.
Hogy a Red Bull drámája folytatódik-e az utánpótlással, hamarosan kiderül, mivel az F1-be vágyók ranglistáját vezető Arvid Lindblad bókokat kapott Markótól. Az első F2-es versenyhétvégéjén középszerűen nyitott, 14. lett az időmérőn, de megelőzte a csapattársát, és az egyetlen futamon 10. lett.
A jövő zenéje, hogy vele mit lépnek a bikások, de ő is félhet kicsit, hogy a Red Bull a múltban ragadva inkább a következő nagy dobásra vár, semmint a filozófiáján változtatva lentebb adjon az elvárásaiból.