back to top
KezdőlapFormula 1Marko kocsmai stílusban fogalmazta meg a Red Bull baját

Marko kocsmai stílusban fogalmazta meg a Red Bull baját

-

A Red Bull ismert problémájáról beszélt, de hozzátette, szerinte nem annyira szörnyű a helyzet, mint ahogy azt az eredmények sugallják.

Jól dokumentált, hogy a tavasz vége óta zsákutcába keveredett a Red Bull az F1-es autója fejlesztésével, bár Max Verstappen csodával határos módon ennek ellenére is növelte az előnyét a tabellán Lando Norris előtt, akinek a papíron erősebb McLarennel illett volna nagyobb darabokat leharapni a hátrányából.

Helmut Marko meg sem próbálja palástolni a bikások tévedését. „Az idény elején olyan jól kiegyensúlyozott volt az autónk, mint most a McLarené, mindenféle pályán és körülmények között jól ment. Aztán valahol mellényúltunk, és ribanccá vált az autó, csak Max tudja engedelmessé tenni” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak.

„Egyre kiszámíthatatlanabb lett az autó, egyre nehezebb lett jól beállítani és kiegyensúlyozottá tenni.”

Ha déja vu érzést kelt bennetek a hasonlat, az nem a véletlen műve: az elmúlt években a Mercedesnél használtak előszeretettel hasonló, egy fokkal elegánsabb kifejezést a makrancos autóra, Toto Wolffék a “kényes díva” kifejezéssel éltek többször.

A McLaren és a Red Bull tapasztalatból sejtheti, hogy nem lesz fordítás Verstappen ellen

A Red Bullra izzasztó hónapok várnak, ha nem oldják meg a nehézségeket, tíz nagydíjjal a hátralevő programban Verstappen előnye nem életbiztosítás, a konstruktőri címvédés pedig még nehezebbnek tűnik Sergio Pérez botladozása miatt. A McLaren hibái és a Mercedes javulása, ezáltal az előbbi riválistól való pontrablása ugyanakkor a Red Bull malmára hajtotta a vizet.

„A Mercedes év eleji formájához hasonlóan időnként gyorsan, időnként lassúak voltunk a körülmények függvényében. Alkalmanként mindkettő megvolt egyazon futam alatt, például Silverstone-ban, ahol hol esett az eső, hol elállt” – mondta Marko.

A Red Bull tanácsadója kiemelkedőnek tartja, hogy Verstappen már a problémás időszakban is megszerezte a pole pozíciót Ausztriában és Belgiumban, ugyanakkor hozzátette, hogy a nyári szünet előtti eredmények nem tükrözik hűen a csapat teljesítményét, hiszen Ausztriában elrontották a címvédő kerékcseréjét, aki a Magyar Nagydíjon Lewis Hamiltonnal ütközött, Spában pedig rajtbüntetést kapott a motorkeret túllépése miatt. 

Talán ennyi volt a mostani Red Bullban, de a technikai igazgató még rosszabbra számított