A Red Bull korábbi csapatmenedzsere, Jonathan Wheatley lesz a Sauber/Audi F1-es csapatfőnöke, és a vártnál hamarabb munkába állhat. Ugyanezt az ajándékot viszont nem adják meg a McLarennek.
Az Audi az új szabályokat hozó 2026-os szezontól indít önálló csapatot a Forma-1-ben, a jelenleg Saubernek ismert, de hivatalosan Stake F1 Team Kick Sauber néven induló istálló felvásárlásával. Mindazonáltal a hangolódás és a befolyás gyakorlása már zajlik, a csapatfőnöki posztról például a hónap végén elköszön Alessandro Alunni Bravi, aki 2017 óta volt jelen a csapatvezetésben, az előző két szezonban csapatfőnökként.
A hivatalos közleményben lefutották az ilyenkor megszokott udvariassági köröket, majd a távozó csapatvezető zárszóként azt mondta, „ez a csapat olyan, mint egy család, és fényes jövő előtt áll.” Az utódjának hozott Wheatley szerződtetését már hónapokkal ezelőtt bejelentették, de akkor még úgy volt, hogy a Red Bull korábbi csapatmenedzsere 2024 végén hosszabb kényszerpihenőre vonul
A The Race viszont úgy értesült, ennek időtartamán rövidítettek, és a Red Bull megengedte Wheatley-nek, hogy már április 1-jétől, azaz három hónap múlva már munkába álljon a hamarosan Audi névre váltó Saubernél. Addig csak két verseny telik el az idei F1-es szezonból.
A Red Bull az Aston Martinhoz igazoló Adrian Newey esetében sem ragaszkodott a kényszerpihenő jogilag kiszabható maximális hosszához, azonban úgy tűnik, ez a kedvezmény nem jár mindenkinek – szintén a The Race információi alapján Will Courtenay idén még nem csatlakozhat a McLarenhez sportigazgatónak, ő marad a stratégiai részlegen 2025-ben. A wokingiak közben egy előléptetéssel úgy döntöttek, a stratégiai és műveleti terület új felügyelője Oli Cartlidge lesz.
Lehet, hogy az F1-es szlengben kertészkedési szabadságnak is hívott kényszerpihenő intézménye már nem sokáig él velünk, ugyanis pedzegeti a mezőny, hogy érdemes lenne eltörölni, ami mindenki számára előnyös volna.
Katari befektetővel erősített az Audi F1-es csapata, de nem azért, mert bajban van