Max Verstappen előre lemondott arról, hogy beleszólhat a Katari Nagydíj pole pozíciójáért csatába, ám végül meglepetésre a leggyorsabb volt az időmérőn. A Red Bull ugyanakkor rengeteget tett azért, hogy ez összejöhessen neki.
Miután a sprinten a 6. rajtkockából indulva csak a 8. helyen végzett, majd megjegyezte, mindent elárul a tempójukról, hogy még Nico Hülkenberg Haasát sem tudták utolérni, Max Verstappen nem kis meglepetésre megnyerte a Katari Nagydíj időmérő edzését (a pole-t aztán büntetés miatt elbukta), és még a sprintkvalifikáción az első szakaszban búcsúzó Sergio Pérez is bejutott a Q3-ba.
Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék
Mindez ugyanakkor nem a véletlen műve, hanem annak köszönhető, hogy a Red Bull gyökeresen megváltoztatta a holland pilóta által a sprint után raliautónak titulált RB20-as beállításait az időmérő előtt. „Nagy fordítás volt, a mérnökök és a Milton Keynes-ben levő csapat nagyon keményen dolgozott – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sports-nak. – Jó beállítást találtak, Max pedig azonnal magabiztosabban érezte magát, az első megjegyzése az volt, hogy az autót jobb érzés vezetni. Aztán pedig csak fogta és a lehető leglátványosabb módon szállította az eredményt. Nagyjából mindent bevetettünk (angolul Horner itt használta a hozzávágtuk a konyhai mosogatót, azaz a threw the kitchen sink kifejezést, ami ezt jelenti – a szerk.), amin csak változtatni lehet, azon változtattunk.”
„Persze soha nem lehet tudni, hogy minden össze fog-e állni az egyensúllyal – folytatta a csapatfőnök. – De összeállt, és [Verstappen] képes volt igazán odatenni magát. Pénteken igazán szenvedtünk az egyes és a kettes, valamint különösen az utolsó kanyarban, és egy kicsit a hetesben is. Ezekben a kanyarokban az autó az időmérőre hirtelen életre kelt. Az utolsó körben fej-fej mellett volt George [Russell-lel] az utolsó kanyarig, majd tökéletesen vette az utolsó kanyart, és ez éppen, hogy elég volt.”
„Erre nem számítottam, szóval minden elismerés megilleti a csapatot, amiért olyan autót adtak, amivel jobban egynek éreztem magam – nyilatkozta Verstappen az FIA sajtótájékoztatóján. – Amint az autó kicsit jobban összeáll, keményebben nyomhatod, és sokkal jobban éreztem magam a pályán az időmérőn. Állítottunk néhány dolgon, de soha nem gondoltam, hogy ez ilyen nagy változást eredményez a teljesítményben, úgyhogy ez biztató. Remélem, hogy ez a futamra is kitart. Hogy így lesz-e, azt most még nem tudom, de egy körön sokkal stabilabb volt a kocsi, és pontosan erre van szükségünk. Fizikálisan kemény verseny lesz, miközben főként arra kell majd figyelni, hogy jól kezeljük a gumikat. A bal első itt elég nagy terhelésnek van kitéve, szóval azt kell majd menedzselni. Remélem, hogy ezzel a beállítással ezt jobban meg fogjuk tudni tenni.”
Verstappennek felvetették, hogy korábban azt mondta, „csoda kellene” ahhoz, hogy az időmérőn lényegesen jobban szerepeljen, mint a sprintkvalifikáción. „Nos, rosszabb nem lehetett volna, úgyhogy megvizsgáltuk a helyzetet, és nem minden teljesen világos, de úgy voltunk vele, hogy ki kell próbálnunk ezt az irányt. Aztán megváltoztattuk a beállítást és működött. A gyárban már azelőtt is sokan sok mindent elemeztek a teljes hétvége során, de végső soron a pályán kell meghozni a döntést, hogy az ember akarja-e a változtatást vagy sem. A háttérben a szimulátorban is dolgoznak, és igen, végül csoda történt” – jelentette ki.
Hogy ebben a sprintfutamot lényegében tesztelésre használó (és közben a zöld lámpánál állva maradó) Sergio Péreznek mekkora volt a szerepe, arról Verstappen azt mondta: „Már tett egy lépést ebbe az irányba, aztán mi még agresszívabbak voltunk.”
Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner