back to top
KezdőlapFormula 1A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

A Red Bullnál nincs hely Alonsónak

-

Christian Horner egyértelműen kijelentette, hogy a Red Bullnál 2018-ban is a Daniel Ricciardo/Max Verstappen páros marad, csökkentve Fernando Alonso lehetőségeinek számát.

Alonso utolsó évét tapossa McLaren-Hondás szerződésének, a csapat szenvedését látva pedig nem meglepő, hogy más istállók felé is kacsintgat – különösen annak fényében, hogy 2018-ban izgalmas pilótapiacra lehet számítani.

„Vannak mozgások” – sugallta Alonso az Azeri Nagydíj előtt. „Biztos vagyok benne, hogy még több is zajlik a felszín alatt, mint amiről tudunk; vannak csapatok, amelyekről azt hihetnénk, minden szilárd a jövő szezont illetően, de szerintem annyira nem betonbiztosak ezek az álláspontok. Szerintem rengeteg változás lesz jövőre.”

Horner azonnal elejét vette a találgatásoknak és kijelentette, a Red Bullnál nem lesz üresedés, mivel sem Ricciardónak, sem Verstappennek nincsen elengedési záradék a szerződésében. Sebastian Vettel is csak azért tudta elhagyni az osztrákokat 2014 végén, mert korábban kialkudott magának egy különleges megállapodást.

„Sem nekem, sem a csapat egyetlen tagjának sincs kétsége afelől, hogy jövőre is a csapat tagjai lesznek” – utalt két jelenlegi pilótájára Horner. „Az egyetlen versenyző, aki hasonló záradékkal rendelkezett, Sebastian volt. Elégedettek vagyunk a pilótafelállásunkkal, ők pedig csak gyorsabb autót akarnak. Juniorversenyzői szerződés köti őket, míg Seb a második bajnoki címe után – amikor azért tett is valamit az asztalra – újratárgyaltatott magának egy záradékot, amit Fernando Ferraritól való távoztával ki is használt. A mostani versenyzőinknek nincs ilyen záradéka.”