KezdőlapFormula 1Ricciardo majdnem a maximumot hozta ki az idei Renault-ból

Ricciardo majdnem a maximumot hozta ki az idei Renault-ból

-

Daniel Ricciardo elmondása szerint közel állt ahhoz, hogy a maximumot hozza ki vadonatúj Renault-ból a második barcelonai teszthét utolsó napján.

Az ausztrál pilóta a harmadik legjobb köridővel zárta a téli teszteket egy 1.16.276-os körrel, amit az utolsó tesztnap délelőttjén futott a C5-ös, leglágyabb keverékkel. Ugyan Valtteri Bottas és Max Verstappen is túlszárnyalta Ricciardo körét, az ausztrál még így is a két teszthét negyedik leggyorsabb körét autózta.

A Renault ausztrálja elismerte, hogy rendkívül nehéz bármilyen következtetést is levonni a tesztek eredményéből, ugyanis a csapatok különböző programokat teljesítettek, azonban mégis úgy gondolja, hogy a köre egy pozitív löket volt a csapata számára.

„Ez az a rész, amit nem tudhatsz biztosan, ugyanis egy teszt volt, és a C5-ös keverék is a rendelkezésünkre állt,” – mondta a „Méhészborznak” is becézett Ricciardo.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedesek, szóval nem tudom, hogy mit csináltak, azonban nem szeretném túl előre helyezni magunkat.
„Nem igazán izgatott az első hely, azonban az, ha felraktuk volna a C5-öt és csak hatodik lettünk volna, na az lett volna az igazi csalódás. Jó érzés, hogy legalább sikerült egy jó kört összeraknom. Képesek voltunk jól használni a gumit, ami biztató a számunkra.”

Ricciardo hozzátette, hogy szerinte nem lett volna képes megdönteni Bottas 1.15.732-es abszolút leggyorsabb körét, ami egyben az idei teszt leggyorsabb köre is egyben. Az ausztrál szerint nem sok idő maradt a leggyorsabb körében.

„Általában mindig lehet javítani, azonban most a maximum köridő 16.0, 13.1 lett volna talán. Azonban nem hiszem, hogy képes lettem volna bemenni a 1.16 alá.

„A C5-ös gumin mutatott fejlődésemnek nagyon örülök, képes voltam két-három tizedet találni. Talán egy újabb szettel még pár tizeddel gyorsabb tudtam volna lenni.”

A Renault ausztrálja emellett kiemelte az RS.20-on található fejlesztéseket a tavalyi autóhoz képest, és az újítások mellett a jobb megbízhatóságra is kitért.

„Az autó egyensúlyát sokkal jobbnak érzem, megérte a sok fejlesztés a tél folyamán. Az autó hátulja is jobb lett, ami különösen fontos a közepesen gyors kanyarok bevételekor. Nagyobb tempóval tudunk bemenni ezekbe a kanyarokba, amivel szintén tudunk időt nyerni.

„Szóval igen, vannak fejlesztések. Eddig a megbízhatóság terén is jónak bizonyultunk. Ez volt az a dolog, amiben biztos voltam, hogy a Renault nagyon keményen dolgozik a tél folyamán, és egyelőre úgy tűnik, hogy megérte a kemény munka.”