KezdőlapFormula 1Ricciardo: Alonso nem túl öreg a Forma-1-hez

Ricciardo: Alonso nem túl öreg a Forma-1-hez

-

A McLaren pilótája Daniel Ricciardo szerint a helyére érkező 39 éves Fernando Alonso még jó korban egy újabb sikeres F1-es karrierhez.

Alonso két év szünet után az Alpine csapatánál tér vissza a száguldó cirkuszba. E két év alatt részt vett 2019-ben a hosszú távú világbajnokságban, ezen belül pedig megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is. Emellett szintén abban az évben a daytonai 24 óráson is diadalmaskodni tudni, de kipróbálta magát az Indy500-on, illetve a Dakar Ralin is.

A tavalyi szezonzárón pedig ismételten pályára vitte az első világbajnoki autóját.

A kétszeres bajnok visszatérése kapcsán sokan nem is a képességeit nehezményezik, hanem a korát, hiszen idén már a negyedik x-et is befogja tölteni, Ricciardo szerint a korával semmi baj nincsen.

„Fernando nem túl öreg. Láttam a belső kamerás felvételeit arról, amikor a 2005-ös Renaultot terelgette Abu Dhabiban. Nagyon király volt. Akárki is gondolja azt, hogy talán túl öreg a visszatéréshez, annak azt tudom mondani, hogy nagyon nem az. Csak egy fajta sebességet ismer: a padló gázt. Öröm volt nézni, ahogy dobálta az autót a kerékvetőkön.” – reagált az ausztrál.