back to top
KezdőlapFormula 1Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégék programját

Ricciardo átalakítaná a versenyhétvégék programját

-

Daniel Ricciardo szerint a Forma-1 versenyhétvégéit fel lehetne rázni azzal, hogy lerövidítik a szabadedzéseket és behoznak egy második versenyt, valamint ez még kevesebb felesleges kört is eredményezhetne.

A Német Nagydíjon az ausztrált is megkérdezték a sokat emlegetett formáció változásokról, amiket a Liberty Media fontolgat a 2021-es megújulás kapcsán. Korábban is felvetették már egy szombati sprintverseny lehetőségét, de az F1 állítólag inkább a vasárnapi versenyt tenné vonzóbbá.

Az F1-es naptár immár 21 versenyesre növekedésével egyre inkább beszédtéma lett, azonban vegyesek voltak a reakciók.

A Red Bull pilótája úgy érzi, a változások hozzanak „több üzleti szempontból jelentős kört” a szabadedzések helyett, melyeknek semmi jelentőségük nincs az időmérőre vagy versenyre nézve. Jelenleg minden verseny előtt van 4 órányi szabadedzés (3 eseményre elosztva) az időmérő előtt.

„Jó lenne, ha nem lenne edzés, csak szombat és vasárnap” – mondta Ricciardo. „Kvalifikálunk szombat reggel, szombat délután verseny majd vasárnap délután megint egy futam. Kevesebb felesleges és több fontos kör az üzlet szempontjából.”

„Szeretném, ha ez komoly lenne, tudom, ez nem az az F1 amihez mindenki hozzászokott, ezért óvatosnak is kell lenni. Szeretem a versenyeket, de a szabadedzéseket már nem annyira. Szóval úgy értem, hogy szerintem jól hangzana a kevesebb szabadedzés és több verseny az év során.”

Ricciardo azt is kétségbe vonta, hogy lerövidülne a versenynaptár, szerinte a csapatok feltöltenék az üres hétvégéket más elfoglaltságokkal beleértve a szponzori és marketing kötelezettségeket.

„Attól függ, ezek a hétvégék szabadnapok-e vagy marketing napok. Ha utóbbi, akkor legyen 23 verseny. Viszont ha szabadnap lenne, akkor jó 16 verseny” – mondta.

A héten korábban Sean Bratches megerősítette, nem lesz Miami Nagydíj 2019-ben, tehát az F1 keresi az új versenyeket.

Jelenleg úgy áll, jövőre 20-ra csökken a versenyek száma a Német Nagydíj kiválásával, a teljes naptár bejelentése a következő hetekben várható.

(Szerző: Czuth Csaba)