KezdőlapFormula 1Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

-

Daniel Ricciardo jövőre a McLaren pilótája lesz, habár most elárulta, hogy a Ferrarival is kapcsolatban volt. Ez pedig annak fényében nem is oly meglepő, hogy sokan őt hitték Sebastian Vettel távozása után a Ferrari elsőszámú jelöltjének 2021-re.

„Már évek óta kapcsolatban voltunk egymással és ez idáig kitartott” – árulta el Ricciardo. „Nem tagadom, hogy így volt, de egyértelműen nem vezetett együttműködéshez.”

Merthogy a maranellóiak Carlos Sainz-ot választották, nem az olasz gyökerekkel rendelkező ausztrált.

„Nem tudok és nem is akarok ezen gondolkozni” – tette hozzá kissé csalódottan. „Mindenki azt mondja, jól illettünk volna egymáshoz a nevem és a hátterem miatt, azonban nem akarom, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam. Mindazonáltal megértem, miért Carlosra voksoltak, és nem fogom azt mondani, hogy miért nem én vagyok ott. Carlosnak erős éve volt a 2019-es, ezért eléggé felkapott lett, ráadásul jól is illik a csapatba az alapján, amilyen szakaszban tartanak.