back to top
KezdőlapFormula 1Egyszer már döntött a leggyorsabb kör az F1-es bajnoki címről, Ricciardo is...

Egyszer már döntött a leggyorsabb kör az F1-es bajnoki címről, Ricciardo is lehet még a mérleg nyelve

-

Amióta visszahozták a versenyen megfutott leggyorsabb körért járó pontot a Forma-1-be, a szabálynak nagyobb volt a füstje a pályán, mint a lángja a bajnoki tabellán, de azért nem jelenthető ki, hogy sohasem lett volna hatásuk. Összegyűjtöttük azt a maroknyi esetet, amikor igen – az igazán nagy durranáshoz viszont a régmúltba kell utaznunk.

2019-ben módosult a Forma-1-es pontrendszer azzal a kiegészítéssel, hogy minden versenyen a leggyorsabb kört megfutó pilóta – feltéve, hogy az első tíz között véget – egy extra ponttal gazdagodik. Az elmúlt öt és fél évben sok alkalmat láttunk már arra, hogy olyan versenyzőket, akiknek több mint egy bokszkiállásnyi előnyük van a legközelebbi üldözővel szemben, csapatuk az utolsó körökben kerékcserére hív, hogy a friss lágy abroncsokkal várhatóan leggyorsabb kört futva eggyel több pontot szerezzen, hátha számít majd a végelszámolásnál.

De a 2021-es szezonban a két bajnoki rivális is használt már egymással szemben olyan taktikát, mint amivel most a Szingapúri Nagydíjon Daniel Ricciardo kisegítette a Red Bullt: Silverstone-ban Sergio Pérezzel futtatták meg a leggyorsabb kört (a mexikói egy pontot érő 10. helyét is beáldozva), hogy elvegye azt Lewis Hamiltontól, Mexikóvárosban pedig Valtteri Bottas végezte el ezt a munkát a Mercedesnek Max Verstappen kárára. Végül ezek semmit nem számítottak, hiszen az elhíresült szezonzárón nyolc pont előnnyel nyerte meg első vb-címét a holland, leggyorsabb körökben pedig Hamilton csak 6:5-re volt jobb nála a szezon során.

Hamilton szerint ráment a mentális egészsége arra, hogy a 2021-es dráma óta nem nyert

A leggyorsabb körökhöz kötődő leghíresebb fordulat ráadásul nem egy nyereség, hanem egy vereség: a 2020-as Brit Nagydíj végén a Red Bull kihívta a második helyről Verstappent az extra egy pontért, pedig ha ezt nem teszik meg, extra hét pontot és egy győzelmet kaphattak volna, Hamilton ugyanis összeszedett egy defektet az utolsó körben, de mivel az ellenfele önként beírt magának nagyjából 25 másodpercnyi hátrányt, elég előnye maradt, hogy elsőként poroszkáljon el a célig a Mercedesszel.

Na de tényleg, volt-e bármikor, bármi hatása a bajnoki tabellákra annak, hogy sok verseny végén már jó ideje a leggyorsabb kör hajhászása viszi el a fókuszt? Tényleg volt ezeknek akkora jelentősége, mint amekkora figyelmet kapnak a közvetítésben, a közösségi médiában?

A szabály bevezetése óta eltelt öt szezonból 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben ha kivonjuk a bajnokság végeredményéből a leggyorsabb körökért kiosztott extra pontokat, akkor sem mozdulna el a pozíciójából egyetlen csapat vagy versenyző sem.

2020-ban azonban találunk egy esetet, amikor lenne hatása ennek a levonásnak. Abban az évben a mclarenes Carlos Sainz pontegyenlőséggel győzte le a Red Bull-os Alexander Albont (105:105) az egyéni tabella 6. pozíciójáért, monzai második helyének köszönhetően rangsorolt előrébb. Igen ám, de a spanyol egy pontot leggyorsabb körrel szerzett, ennek elvesztése pedig 2025-ös williamses csapattársa mögé sorolná őt a végelszámolásban.

A 2023-as évre áthelyezve a tekintetünket kimondható, hogy a leggyorsabb körös szabállyal a versenyzők közül eddig kizárólag a spanyolok jártak jól, hiszen tavaly Fernando Alonso győzte le Charles Leclerc-t annak köszönhetően, hogy Zandvoortban ő zsebelte be az extra pontot. Leclerc-nek az év során egy ilyen sem jött össze, végül pedig 206:206-tal végeztek, de több második helyen révén Alonsóé lett az összetett negyedik helye.

Alonsót elkapták, a csodacsapat kitartott, de mi lesz Verstappennel? – az F1 kétarcú szezonjai

A legnagyobb, dollármilliókban is mérhető hatást kétségtelenül a 2023-as konstruktőri tabellára mérték a leggyorsabb körök, hiszen a Mercedes három ponttal előzte meg a Ferrarit a második helyért, miközben öt extra pontot is gyűjtöttek, míg az olaszok egyet sem – ennek levonásával pedig megfordulna köztük a sorrend. Persze az ilyen alternatív esetek felvázolásánál mindig érdemes leszögezni, eltérő pontállás mellett a csapatok versenyei is máshogy alakulhattak volna.

A fenti három esetből látható, hogy bár ritkán, de képes megbolygatni az élmezőny állását is ez az aprónak tűnő nyereség, már csak ennek fényében sem zárható ki, hogy akár a bajnoki cím sorsában is lehet szerepe annak, hogy ki mennyi leggyorsabb kört futott, amennyiben Lando Norrisnak a hátralévő hat futamon (és három sprinten) sikerül ledolgoznia 52 pontos hátrányát Verstappennel szemben. A holland kettő, a brit négy extra pontot gyűjtött eddig idén, és utóbbi az, ami lehetne öt is, ha Ricciardo nem avatkozik közbe Szingapúrban.

Ricciardo végítélete már az előtt meg volt írva, hogy 2018-ban elhagyta a Red Bullt

Mossnak bajnoki címbe került

Ne feledjük, a leggyorsabb körös szabály nem teljesen újdonság az F1-ben, hiszen a sport indulásakor, 1950 és 1959 között szintén adtak egy pontot annak, aki azt elérte a futamon, bármilyen pozícióban is jutott el a célig. A sport akkori formája persze vajmi kevés ponton vethető össze a jelenlegivel. Ez az egy pont is jóval értékesebb volt, mint most, hiszen még csak nyolc pont járt a győzelemért a mostani 25 helyett, és a szezonok hossza is nagyjából a harmada volt a jelenleginek.

Több esetet is találunk, amikor ez fontos pozíciókról döntött, 1953-ban ugyanis Juan Manuel Fangio elveszítette volna a második helyet Giuseppe Farinával szemben, 1954-ben pedig José Froilán González helyett Mike Hawthorn lett volna a második.

Az igazán fontos fordulat azonban 1958-ban, Hawthorn kárára állt volna be. A Ferrari britje ugyan csak egy győzelmet szerzett abban a szezonban, de kiegyensúlyozott teljesíténye révén egy ponttal így is megelőzte Stirling Mosst a bajnoki harcban, pedig honfitársa négyszer is nyert. Ám Hawthorn öt versenyen futotta meg a leggyorsabb kört, míg Moss csak hármon. Igaz ugyan, hogy Hawthorntól csak négy pontot kellene levonnunk, hiszen egyik pontja egyébként is zárójelbe került, mivel abban az évben csak a versenyzők hat legeredményesebb hétvégéjét számolták be az összesítésbe, de pontegyenlőséggel így is alulmaradt volna Moss-szal szemben. Aki pedig a leggyorsabb körös szabálynak köszönheti, hogy csak a világbajnoki címet sosem szerző legjobb versenyzők között tartják számon, nem pedig az első brit világbajnokként.

Honfitársa, a legfrissebb brit világbajnok titulusára áhítozó Norris csak remélheti, hogy nem jut ugyanerre a sorsra – és főleg nem egyetlen ponton fog múlni, akkor ugyanis okkal melegítheti fel mindenki Ricciardo utolsó, igencsak véleményes F1-es megmozdulását.

A Red Bull négy autóval harcol Norris ellen? A McLaren furcsállja Ricciardo húzását