KezdőlapFormula 1Ricciardo még több szenvedésre számít a Renaultnál

Ricciardo még több szenvedésre számít a Renaultnál

-

Daniel Ricciardo tisztában van vele, hogy a Renaultnál lehetnek problémái. Az ausztrál Red Bull pilóta ugyanis az év végén távozik a milton keynes-i istállótól és a következő szezontól már a gyári Renault csapatát fogja erősíteni.

Ricciardonak az Amerikai Nagydíjon ugyanazzal a problémával kellett szembenéznie, mint a szezon elején Bahreinben. A Red Bulljában egyszer csak lekapcsolt minden, am miatt az ausztrál pilótának fel kellett adnia versenyt a kilencedik körben.

„Amikor aláírtam a szerződést, tudtam, hogy sokat kell majd dolgoznunk,” – véli a hétszeres futamgyőztes ausztrál. „Azonban tisztában voltam vele, hogy a Renaultnál dolgozó emberek mindent meg fognak tenni a siker érdekében. Sok mindent kell még fejlesztenünk 2019-re, azonban magabiztos vagyok a jövőmet illetően.

„Hogy őszinte legyek, még nem foglalkoztam túl sokat az új autókkal,” – vallotta be Ricciardo. „2019 egy új kezdet lesz, vadonatúj autókkal, szóval még ráérek a jövő évre készülni.”

Az Amerikai Nagydíjon bekövetkező technikai hiba csak az egyik volt a sok közül Ricciardo idei szezonjában.

„Az utóbbi pár verseny sajnos nem alakult úgy, hogy szerettem volna,” – mondta az ausztrál. „Amit megtehetek, hogy a szezon végén a csapatnak segítek abban, amiben tudok. A következő évben pedig majd meglátjuk, hogy milyen munkát végeztünk.”

Azonban Ricciardonak egy kicsit tovább kell várnia majd a Red Bull miatt, ugyanis az ausztrál pilóta jelenlegi csapata nem engedélyezte az ausztrálnak, hogy a szezonzáró Abu-Dzabiban rendezett teszten már a Renault idei autóját tesztelje.

A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint Ricciardora nehéz dolga lesz majd a Renaultnál. „Szegénynek még két éven keresztül szembe kell néznie ugyanazokkal a problémákkal.”

Marko azért nyilatkozott így, ugyanis a Red Bull a következő szezontól már a Honda erőforrásait fogja használni.

„Remélem a következő évben a Honda motorjait használva a bajnoki címért csatázhatunk majd,” – mondta Marko. „Eddig minden a tervek szerint halad, szóval igen is komolyan mondtam, amit mondtam.”

Eközben Ricciardo azt reméli, hogy még felállhat a dobogóra a Red Bull színeiben. Az ausztrál pilótának a mostani Mexikói Nagydíjon erre minden esélye meglesz, ugyanis a tavalyi futamot a csapattársa, Max Verstappen nyerte meg.

„Mexikóban csak a forgalom az, amit nem szeretek, minden más fantasztikus,” – mondta a Red Bull ausztrálja. „Itt különösen jók a szurkolók, mert szívvel lélekkel szurkolnak a kedvencüknek. Rengeteg koponyás arcfestést is láttam a tavalyi versenyhétvégén, ugyanis ekkortájt ünneplik a mexikóiak a „dia de los muertost”, vagyis a halottak napját. Természetesen a Mariachi együtteseket is imádom.

„A pályával minden rendben van, ugyanis vannak előzési pontok, szóval unalomban nem lesz hiány. Imádom a stadionrészt a pályán, mert nagyon különleges. A közönség zöme ezen a részen lesz majd, ezért is olyan különleges.

„A dobogó is remekül néz ki, sajnos még nem sikerült felállnom rá, de remélem, idén megtapasztalhatom majd, hogy milyen érzés a mexikói dobogón pezsgőzni.”