KezdőlapFormula 1Ricciardo nem számít erős Red Bullra Szocsiban

Ricciardo nem számít erős Red Bullra Szocsiban

-

Daniel Ricciardo szerint nagyon nehéz dolga lesz a Red Bullnak, ha újra dobogón akar végezni a soron következő versenyen.

Max Verstappen egy második helyet szerzett Szingapúrban, pedig a futam során motor gondokkal küszködött, míg Ricciardo a hatodik helyről indult és ugyanitt is ért be a célba. Az ausztrál pedig egy hasonló küszködős hétvégét vár Oroszországban.

„Ez nem egy olyan pálya, ahol eddig olyan nagyon jó eredményeink lettek volna. Nem igazán testesíti meg az erősségeinket. De ez egy verseny, így bármi megtörténhet.” – vetítette előre az ausztrál.

Ricciardo szerint a pálya egy elég különleges aszfaltcsík, amihez egy elég érdekes hasonlatot is talált.

„ Ez a pálya nagyon lapos és nyitott, néha úgy érzem magam, mintha egy parkolóban versenyeznék! Meglepően élvezetes itt egy kör, a hosszú egyenesektől eltekintve, nagyon változatos a vonalvezetése, folyamatosan koncentrálni kell.”

„A pálya felülete az elmúlt években sokat javult. Amikor először mentünk itt, akkor még eléggé csúszós volt, de ahogy gumizódott fel a pálya úgy lett egyre jobb a tapadása, ami élvezetesebbé tette a vezetést rajta. Határozottan sokat nőtt a szememben.”

Ami az eddigi négy Orosz Nagydíjat illeti, nagy Mercedes dominancia figyelhető meg. 2014-ben és 2015-ben Lewis Hamilton nyert, majd egy évvel később Nico Rosberg diadalmaskodott. Tavaly pedig itt aratta első sikerét Valterri Bottas.

Ricciardo legjobb eredménye Szocsiban egy hetedik hely volt 2014-ben, tavaly pedig öt kör után fel kellett, hogy adja a versenyt, miközben csapattársa ötödik lett. Az ausztrál idén eddig két futamgyőzelemnek örülhetett, de szeretné itt megszerezni a harmadik sikerét, amivel megajándékozná csapattársát a 21.születésnapján.

„Szerintem el kellene mennem ajándékot keresni Max szülinapjára. Lehet, hogy majd a futamgyőzelmemet fogom neki ajánlani.” – mondta nevetve.