back to top
KezdőlapFormula 1Ricciardo szerint komoly esélyei lehetnek a rajtnál

Ricciardo szerint komoly esélyei lehetnek a rajtnál

-

Daniel Ricciardo roppant elégedett a Renault tempójával, így abban reménykedik, hogy komoly esélyei lesznek a rajtnál.

Az ausztrál versenyzőnek már-már nosztalgikus élménye lehetett, mikor az időeredményeket olvasva tudatosult benne, hogy ismét Max Verstappen mögött rajtolhat. Utoljára ilyen előkelő helyen a Red Bullos éveiben volt a 30 éves pilóta, így különösen örült annak, hogy sikerült egy jó kvalifikációt produkálnia a Renault-val Belgiumban.

,,Nagyon elégedett vagyok az időmérővel és az egész hétvégével. Már tegnap is jót tempót tudtunk menni. Az olyan pályák, ahol nem kell sok leszorítóerő – mint Spa és Monza – már tavaly is kedveztek nekünk. Úgy tűnik idén is ez a forgatókönyv, így roppant elégedett vagyok.” – nyilatkozta Ricciardo a Sky Sportsnak.

A 30 éves pilóta is figyelemmel kíséri az időjárás jelentéseket, viszont ő nem tartozik azok közé, akik esőtáncot járnak a futamra. A csapadék ugyanis nem jönne jól a Renault-nak, ezért az ausztrál a riválisaival ellentétben a száraz időre szavazna.

,,Ha esik, akkor esik, de remélem, hogy száraz versenyünk lesz. Mindenesetre jó rajtpozícióból indulhatunk, és hát a végsebességünk is rendben van. Komoly esélyeink lehetnek a startnál, és utána valószínűleg egy darabig tudnék védekezni, ha szükséges. Ez a tervünk: nyerni pár pozíciót a rajtnál és utána pedig kitartjuk egy kicsit a könyökünket.” -tette hozzá a Renault versenyzője.