Daniel Ricciardo jelenleg még a Renault színeiben versenyez, 2021-ben azonban már a McLaren csapatát erősíti majd, Lando Norris csapattársaként.

Az ausztrál versenyző nagyon bizakodó. Úgy gondolja, hogy a wokingi csapat még csak a felszínt kapargatja, nem használta még ki a valós potenciálját.

Ez év elején eldőlt már Ricciardo csapatváltása, így döntését a 2019-es évre tudta alapozni.

“Az én meglátásom szerint ők tették meg előre a legnagyobb lépést, és láthattam, hogy relatíve fiatal versenyzőkkel tették meg ezt a lépést” – mondta Ricciardo a Channel 4-nak. “Az volt Lando első éve, és bár Carlos már egy kicsit régebben itt volt (az F1-ben), nem igazán tudtam veteránként tekinteni rá.”

“Úgy éreztem, hogy minden jó irányba mutat és nagyon sok potenciál van még benne és még csak a felszínt kapargatták.”

“Szóval nagyon izgalmasnak tűnt; most már majd rajtam múlik, hogy még mélyebbre ássak ebben. Izgatott is vagyok emiatt.”

A bajnoki cím a cél

Ricciardo is, mint mindenki, világbajnokká szeretne válni. Azonban már 31 éves, és egyelőre a McLarentől sem várható, hogy bajnok esélyes legyen, így az ausztrál versenyző esélyei egyre csökkennek. Ő azonban továbbra is optimista.

Daniel Ricciardo
Fotó: Renault Sport

“Úgy gondolom, az a lényeg, hogy meddig marad meg bennem az igazi hit” – mondta.

“Mindenki azt hiszi, hogy ő a legjobb, szerintem minden versenyző úgy néz a tükörbe, hogy talán ezt mondja, de ha elég sokáig bámul az ember, akkor már nem mindenki mondja ezt, én viszont még mindig hiszem ezt” – mondja az ausztrál.

“Szóval amíg ez a személy vagyok, addig folytatni fogom. Azon a napon, amikor majd már nem hiszem, hogy meg tudom csinálni, szerintem az lesz az a nap, mikor ideje lesz félreállni, de nem hiszem, hogy ez a közeljövőben lenne.”

“Remélem, hogy nem, kell olyan sokat várnom (a bajnoki címre), de abszolút megteszem, amit kell a belátható jövőben.