back to top
KezdőlapFormula 1A riválisokat nem lepte meg a „Ferrari-másolat” Haas tempója

A riválisokat nem lepte meg a „Ferrari-másolat” Haas tempója

-

Nagyon úgy tűnik, a Haas beváltja a hozzá fűzött ígéreteket, Fernando Alonso legalábbis sztoikus nyugalommal konstatálta az amerikai istálló remek pénteki szereplését Melbourne-ben, ugyanis pontosan ezt várta a 2017-es Ferrari „másolatától”.

Romain Grosjean vezényletével a Haas a hatodik helyet szerezte meg az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén, öt tizeddel megelőzve Alonso McLarenjét. A konstruktőrök által saját maguknak legyártandó elemeket felsoroló lista enyhítését követően a Haas technikai együttműködésbe lépett a Ferrarival, akiktől „rengeteg felszerelést átveszünk, így tulajdonképpen őket használjuk alapként”, magyarázta Gunther Steiner csapatfőnök.

„Nem, egyáltalán nem” – jött a fentebbiek alapján megjósolható válasz Alonsótól arra a kérdésre, meglepte-e a Haas eddigi szereplése. „Nyilvánvalóan a tavalyi Ferrari replikáját használják, az a Ferrari pedig 2017-ben nyert itt. A Haas nagyon gyorsnak tűnik, talán rögtön az élmezőnyt képező három csapat mögött vannak. Nehéz lesz megverni őket, különösen a szezon első felében, de igyekszünk közel maradni hozzájuk és kihasználni a kínálkozó lehetőségeket.”

Carlos Sainz egytizedes hátránnyal követte Alonsót a szabadedzésen, és a McLarenhez hasonlóan őt sem taglózta le a végeredmény.

„Már az előszezoni tesztek során gyorsak voltak; nagyon-nagyon gyorsak voltak, és pontosan ezért rajtuk is tartjuk a szemünk” – figyelmeztette a Haast a Renault spanyolja. „Sajnos úgy fest, jó fél lépéssel a középmezőny többi része előtt vannak, de remélhetőleg ezt a hátrányt hamarosan lecsökkentjük.”

1:24.648-as köridejének hála Grosjean közelebb volt a két Ferrarihoz, mint a középmezőnyhöz, Sebastian Vettel szerint azonban még „korai kijelenteni”, hogy meglepte a Haas.

„A Haas komoly benyomást keltett Barcelonában. Ma egy körön tisztességesnek látszottak, de csak ennyit láttam” – mondta a német. „Még korai lenne következtetéseket levonni. Melbourne trükkös pálya, ha nem érzed magad 100%-ban magabiztosnak, sok időt a pályán tudsz hagyni, ami hirtelen visszatér, ha megtalálod az önbizalmad. Ennek megfelelően a McLarent sem zárnám ki a buliból; nem sok mindent csináltak a teszteken, így nehéz kitalálni, hol is állnak. Mindenkinek jó lenne, ha közel lennének egymáshoz, mert akkor a másik mindig lőtávolon belül van.”

Daniel Ricciardót jobban meggyőzte a Haas, mint Vettelt.

„A tesztek alatt sok szó esett róluk” – magyarázta Ricciardo. „Mindenki tudja, hogy a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes gyors, csak az a kérdés, ki jön utánuk. A Haas jó jelöltnek tűnt, ma pedig Grosjean elég gyors volt, így azt mondanám, hogy megfelelnek a teszt által jósolt képnek.”