Pont került a hiányzó kérdések végére. Az Alfa Romeo bejelentette, hogy ki lesz idén a csapat első embere, aki azonban hivatalosan nem csapatfőnöki pozíciót fog betölteni.
Az Andreas Seidl által vezetett Sauber Group Alessandro Alunni Bravit nevezte ki, mint a „csapat képviselője.” A hivatalos leírás szerint a Sauber Groupban ügyvezetőként is tevékenykedő Bravi lesz az a személy, aki a csapatot fogja hivatalosan képviselni a 2023-as Forma-1-es világbajnokság eseményein, beleértve a versenyhétvégéket is. Tehát csapatfőnökként fog tevékenykedni, de teljesen más megnevezés alatt.
A 48 éves olasz jogász és menedzser 2017 óta áll a Sauber alkalmazásában. Az ő által alapított menedzseriroda az évek alatt többek között Stoffel Vandoorne és Robert Kubica ügyeit is intézte.
A csapat által kiadott sajtóhír szerint Alunni Bravi szorosan együtt fog működni a gárda technikai és operációs részlegével, hogy folytassák a megkezdett fejlődést.
Alessandro Alunni Bravi:
„Szeretnék köszönetet mondani Andreas-nak, és a részvényeseknek a belém fektetett bizalomért. Szeretném megerősíteni, hogy mindent megteszek, hogy megfeleljek a felém támasztott elvárásoknak és hogy a lehető legjobban képviseljem a csapatot. Hatalmas megtiszteltetés, hogy tovább dolgozhatok ezzel a csoportnyi elképesztő emberrel, akik éveken át segítettek nekem beilleszkedni a Sauber Groupba. Amit ezen idő alatt kaptam tőlük, lehetővé teszi számomra, hogy teljesítsem a feladatokat és a közös elképzeléseinknek és elvárásainknak megfelelően képviselhessem a csapatot. Teljes mértékben tudatában vagyok az előttünk álló munkának és kihívásoknak. Alázattal közelítek ehhez a megbízáshoz, tudva, hogy erős csapat tagja lehetek, amely el fogja végezni a munkát, és abban a hitben élve, hogy mindenünk megvan a sikerhez.”
Andreas Seidl:
„Örömmel jelentem be Alessandro Alunni Bravi kinevezését a csapat képviselőjeként az ügyvezetői szerepköre mellett. A motorsportban szerzett hatalmas tapasztalata felvértezte őt a sikerhez szükséges minden eszközzel, és a csapat alapos ismerete biztosítja a stabilitást és a folyamatosságot a fejlődésben. Alessandro a Forma-1-es világbajnokság során fogja képviselni a csapatot, ez pedig számomra lehetőséget biztosít, hogy a csoportra váró növekedésre és a ránk váró hosszabbtávú kihívásokra való felkészülésre összpontosíthassak. Köszönöm neki, hogy hisz ebben a jövőképben és köszöntöm őt az új pozíciójában. Meggyőződésem, hogy ez egy a kirakós egy újabb darabja egy nagyon erős csapathoz, a versenyzőktől kezdve, a mérnökökön át, a vezetőségig, akik képesek a tavalyi sikerekre alapozni és fényes jövőt építeni teremteni a Sauber számára.”