16.5 C
New York
vasárnap, október 27, 2024
KezdőlapFormula 1Abszurd ítélet: olyan pilóta kapott F1-es rajtbüntetést, aki nem is a mezőny...

Abszurd ítélet: olyan pilóta kapott F1-es rajtbüntetést, aki nem is a mezőny tagja

-

Több csapat is a Mexikóvárosi Nagydíjat választotta a fiatal pilóták autóba ültetését megkövetelő kvóta kihasználására, Robert Svarcman pedig az edzés alatt olyan büntetést kapott, amit valószínűleg soha nem kell majd letöltenie.

Svarcman a Ferrari tesztpilótája, az elmúlt két évben velük vett részt szabadedzéseken, idén azonban a csapat a vele technikai partnerségben álló Sauberhez delegálta – az orosz, de az Ukrajnában zajló háború kirobbanása óta izraeli színeket képviselő 25 éves versenyző Zandvoort után Mexikóvárosban ülhetett be idén másodszor a C44-esbe az első szabadedzésen.

A gyakorlást a 19. helyen zárta, ám elkövetett egy kisebbnek tűnő, de az FIA által mindig nagy szigorral figyelt hibát: amikor Alexander Albon és Oliver Bearman ütközése miatt dupla sárga zászlót lengettek, Svarcman megelőzte Cunoda Juki RB-jét a veszélyzónában, márpedig sárga zászlós jelzés mellett az előzés egy versenyhétvége minden eseményén tiltott.

Vétsége miatt a felügyelők öt rajthelyes büntetést róttak ki az orosz-izraeli pilótára, amit a következő versenyén kell letöltenie. Igen ám, de Svarcman eddig sem állt még rajthoz egyetlen F1-es futamon sem, és a közeljövőben sincs ez számára kilátásban, vagyis esélyes, hogy a hátrasorolás örökké a levegőben fog lógni.

Éveken át ignorálta saját versenyzőjét a Red Bull, de most megadhatja neki a nagy lehetőséget

A sportfelügyelők a közleményükben jelezték, ők sem feledkeztek meg arról a nem elhanyagolható tényről, hogy Svarcman nem a Forma-1-es mezőny tagja, ugyanakkor nem akartak attól eltérő szankciót kiróni, mint ami ilyen esetekben rendszerint jár.

„A dupla sárga zászló alatti előzésnél megszokott büntetés lett az ítélet, és noha a felügyelők tudatában vannak, hogy a pilóta a tervek szerint nem fog elrajtolni a versenyen, következetes büntetést osztottak ki” – írják.

Az öt rajthelyes hátrasorolás Svarcman következő versenyére szól, vagyis ha egy későbbi időpontban megejtené az F1-es debütálását, továbbra is le kell azt töltenie. A közlemény nem szól elévülési időről.

A pilóta azonban hiába tagja már 2017 óta a Ferrari versenyzői akadémiájának és kap a lehetőségekhez mérten sok vezetési alkalmat F1-es autóban, eddig még egyszer sem merült fel a neve komolyabban egy pilótaülés kapcsán. Formaautókkal ráadásul legutóbb 2021-ben versenyzett, amikor másodikként zárta az F2-es szezont Oscar Piastri mögött. Idén a WEC-ben a Ferrari privát hiperautóját vezeti, amely Austinban győzelmet is szerzett. Ha talál is visszautat a formaautós versenyzéshez, valószínűbbnek tűnik, hogy az IndyCarban kap ülést, nem pedig az F1-ben – hiszen a Sauber még szabad jövő évi üléséért sincs versenyben.

Ha elért valamit ez a büntetés, akkor legfeljebb azt, hogy egy fokkal még távolabb lökte Svarcmant az esetleges Forma-1-es bemutatkozástól. Ugyanis ha történetesen a Ferrarinak a jövőben valamilyen okból egy alkalmi beugróra lenne szüksége egy versenyen, akár a Svarcmanra váró hátrasorolás is döntő lehet abban, hogy ne ő, hanem valaki más kapja meg a nagy lehetőséget.

Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]