Két és fél hónap után fontos fejlemény történt a rendőrség szerint „különös kegyetlenséggel” elkövetett támadás és rablás miatti nyomozás ügyében, amelynek egyik elszenvedője Michael Schumacher korábbi menedzsere, Willi Weber volt.
December közepén számoltunk be róla, hogy betörők jutottak be Weber egy stuttgarti lakónegyedben lévő villájába, ahol őt, feleségét és a házvezetőnőjüket is megkötözték, majd kirabolták a házban található széfeket. Weber a történtek után elárulta, hogy őt fizikailag is bántalmazták.
A rendőrség közleménye szerint most elkapták a tetteseket, négy 32 és 55 év közötti férfit tartóztattak le Romániában, valamint házkutatást tartottak egy 31 éves gyanúsítottnál is, miközben a nyomozás Németországra és Franciaországra is kiterjedt – írja a racingnews365.
Markus Eisenbraun, a stuttgarti rendőrfőkapitány az alábbi nyilatkozatot tette a történtek kapcsán:
„Az a példátlan kegyetlenség, amit a gyanúsítottak alkalmaztak, csak fokozta a nyomást a nyomozás körül. Sajnos az érintettek által átélt kiszolgáltatottság és döbbenet érzését nem tudjuk visszacsinálni, de arról gondoskodhatunk, hogy mások már ne szenvedjenek el ilyen szörnyű támadást a saját otthonukban.”
Az elrabolt készpénz és ékszerek sorsáról nem szól a tájékoztatás, a hatóságok mindazonáltal azt feltételezik, hogy Weberéken kívül más áldozatai is lehettek a támadóknak.
Willi Weber az F1-es karrierjének első részében, 2006-ig volt Michael Schumacher menedzsere, ma viszont már nem tart szoros kapcsolatot a családdal, nem is látogathatja a síbalesete óta elzárva élő egykori pártfogoltját.
