KezdőlapFormula 1Rosberg szerint Hamilton megdöntheti Schumacher összes rekordját

Rosberg szerint Hamilton megdöntheti Schumacher összes rekordját

-

Nico Rosberg reálisnak érzi azt, hogy a korábbi Mercedeses csapattársa és barátja Lewis Hamilton Michael Schumacher rekordjait megdöntheti. A Sport1-nek nyilatkozva a 2016-os világbajnok biztos abban, hogy Hamilton a Mercedesnél emiatt a megfelelő helyen van. További egyéni bajnoki címeket szerezhet, attól függően, hogy meddig lesz kedve a britnek versenyezni.

A korábbi Mercedeses kollégája, a rekorder Michael Schumacher eredményei is elérhető távolságba kerültek Hamiltonnak. Mindezt annak ellenére állítja, hogy a közös éveik elég változatosak voltak, belső konfliktusoktól sem mentes:

„Ha még akar menni pár évet, még több bajnoki cím is elérhető. Talán ő a legjobb versenyző a jelenlegi mezőnyben, és egyike a valaha volt legjobbaknak.”

2018 év vége előtt Hamilton közel áll ahhoz, hogy megnyerje az ötödik egyéni világbajnoki címét, amelyből négyet a gyári Mercedes csapat színeiben szerzett meg. Ráadásul Rosberg szerint attól sem kell tartani, hogy a pillanatnyi komoly előnyét Vettellel szemben elszórakozná a brit. Az egykori gokartos csapattársa szerint tudja Vettelt kontroll alatt tartani, és csodálattal beszél az egykori legjobb barátjáról:

„Ez egy igazán nagy teher. Ő azonban tudja ezt kezelni. Meg tudja csinálni, és meg is kell neki ezt csinálnia. Hihetetlen, hogy Lewis milyen utat jár be, és hogy hamarosan ötszörös világbajnok lesz. Ez már valami!”

Ha valaki, ő meg aztán igazán tudja, hogy milyen dolog legyőzni Hamiltont, mert 2016-ban sikerült ez neki. A wiesbadeni születésű pilóta 2010 és 2012 között három évig Schumacher, 2013 és 2016 között pedig a jelenlegi világbajnok, Lewis Hamilton csapattársa volt.